Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szilárd képesség korunk nemzeti haderejében

Szöveg: Tabiné Darabos Anna őrnagy |  2012. szeptember 27. 16:22

Szárazföldi Haderőnem Konferenciát tartottak szeptember 27-én Székesfehérváron, az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon.

A 2012. évi Honvédfesztiválon nem csak ifjúsági és kulturális programok, hanem szakmai események is színesítik a rendezvények választékát. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság 2009 óta minősített tudományos kutatóműhelyként működve járul hozzá az oktatás és tudományos élet eredményeihez: a Szárazföldi Haderőnem Napja alkalmából konferenciát szerveztek neves előadók részvételével.

1595942164

„A konferencia célja, hogy átgondoljuk, megvitassuk azokat a kihívásokat, folyamatokat, hatásokat, amelyek az összhaderőnemi gondolkodásmód szemléletében döntő módon befolyásolják a mai Magyar Honvédség és azon belül a szárazföldi csapatok feladatait, tevékenységét"

– fogalmazott köszöntőjében Domján László vezérőrnagy, az MH ÖHP parancsnoka.

A rendezvény házigazdája, Huszár János dandártábornok, az MH ÖHP szárazföldi haderőnem főnöke, ünnepi beszédében hangsúlyozta: korunk nemzeti haderejében a szárazföld csapatai olyan szilárd képességet jelentenek, amelyre alapozva a honvédség végre tudja hajtani küldetését. Ehhez azonban alkotó, innovatív, korszerű szellemiségű gondolkodásmód szükséges.

1595942164

A szakmai előadók, dr. Hermann Róbert főtanácsos (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum), dr. Horváth Csaba János alezredes és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képviseletében dr. Tálas Péter, illetve dr. Kaiser Ferenc  az 1848-49-es forradalom és szabadságharc korától kezdve a modern kori hadviselésig mutatták be a szárazföldi csapatok alkalmazási lehetőségeit.

A rendezvény keretében, a Szárazföldi Haderőnem Napja alkalmából, eredményes munkájuk elismeréseként tízen kaptak elismerést, köztük Székesfehérvárról Puklics József alezredes (MH ÖHP) és Rózsa István szakaszvezető (MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj).

Fotó: Bödő Viktória