Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szolnok kitüntette a „katonáit”

Szöveg: Galambos Sándor |  2013. január 23. 16:10

Két rangos kitüntetésben részesült az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis. A magyar kultúra napja alkalmából január 22-én tartott városi ünnepségen Magó Károly zászlóst, roncskutatót, a helyi repülőmúzeum munkatársát Laki Kálmán-díjjal, a bázis személyi állományát pedig Szolnok Város Sportjáért Díjjal tüntették ki.

1595948140

Szolnok és a helyőrségben állomásozó katonák közösen tisztelegtek Kölcsey
Ferenc emléke előtt, aki 190 évvel ezelőtt, 1823. január 22-én fejezte be Himnusz című versének a megírását. Az Aba-Novák Kulturális Központ által
a Szigligeti Színházban rendezett ünnepségen köszönte meg a város azok
munkáját, akik a kulturális értékek gyarapításában, az oktatás, a nevelés és a
sport területén értek el kimagasló eredményeket az elmúlt években.

A város közgyűlése − kiemelkedő tudományos tevékenységének elismeréseként
Laki Kálmán-díjjal tüntette ki Magó Károly zászlóst, a Szolnoki
Repüléstörténeti Szakgyűjtemény munkatársát. „Magó zászlós rendkívül sokat
tett a repülőgépek felújításáért, restaurálásáért. Roncskutatóként számos értékes
lelettel gazdagította a repülőmúzeumot. Levéltári és régészeti kutatásaival,
előadásaival és publikációival nagyban hozzájárult a gyűjtemény országos és
nemzetközi elismertségéhez. Tavaly egy oroszországi expedíció során sikerült
rekonstruálnia Vitéz Nagybányai Horthy István balesetének körülményeit,
amivel széles körű elismertséget szerzett. Lelkesedése, kitartása, valamint
tudományos ismereteinek és repülős tapasztalatainak együttes hasznosítása
révén olyan szakértője lett a városnak, aki a jövőben is sokat tehet a nagy
repüléstörténeti és katonai múlttal rendelkező Szolnokért" – áll a kitüntetés
odaítélésének indoklásában.

1595948141

A magyar kultúra napján tartott városi ünnepségen egy rangos kollektív
elismerésben is részesült az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis. A testkultúra,
a sport és az egészséges életmódra való nevelés terén elért kiemelkedő
eredményeiért az önkormányzat Szolnok Város Sportjáért Díjjal tüntette
ki a bázist. „A katonák életében kiemelten fontos szerepet tölt be a sport,
a testkultúra fejlesztése, az egészséges életmód. Az MH 86. Szolnok
Helikopter Bázis személyi állományának számos tagja öregbíti kiváló
versenyeredményeivel Szolnok megyei jogú város hírnevét is. De nemcsak
egyénenként, hanem csapatban is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a
szolnoki katonák: tavaly a Magyar Honvédség által rendezett, alakulatok közötti
pontgyűjtő katonai sportversenyen a 26 alakulat közül a szolnoki az első helyen

végzett az összesített versenyben. Ez az eredmény is a kiválóságot, a sport iránti
elkötelezettséget mutatja" – indokolta a döntését Szolnok képviselő-testülete. A
kitüntetést a parancsnok, Lamos Imre dandártábornok és Molnár Imre őrnagy,
sporttiszt vették át.

Az ünnepséget követően Magó Károly zászlós a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta:
azon szerencsés emberek egyikének tartja magát, akiknek a hobbija és a munkája
ugyanaz. Tíz éve foglalkozik roncskutatással; az első repülőgép, amelynek kiemelésében részt vett, egy Il−2-es volt, amelyet Alsóörs határában találtak.
Magó zászlós jelenleg a Miskolci Egyetem mesterszakának végzős hadtörténész
hallgatója, s a közelmúltban sikerült kidolgoznia egy olyan eljárást, ami
alapján azonosítani lehet azokat a hősi halált halt pilótákat is, akiknek a földi
maradványai más módszerekkel erre már nem alkalmasak. Tudományos
munkájával szeretné elérni, hogy a roncskutatást a hadtörténelem egyik
segédtudományának ismerjék el.

Magó zászlós elárulta: különösen nagyra
értékeli, hogy katonaként, hadtörténészként végzett munkáját a civilek, a város
is elismeri. Hangsúlyozta azonban, hogy bár a díjon az ő neve szerepel, ez
a kitüntetés egy összeszokott kollektíva sokéves munkájának elismerése.
Az elöljárók mellett nagyon sok civilnek és katonának tartozik köszönettel:
kutatóknak, történészeknek, levéltárosoknak és azoknak a kollégáinak, akik
a háttérből segítik a munkáját, akik a kutatásokban részt vevőket a feltárások
idején helyettesítik a szolgálatellátásban, a napi kiképzési feladatok végrehajtásában.

1595948141

Molnár Imre őrnagy, a bázis sporttisztje ugyancsak a kollektíva, a „csapat"
eredményének tekinti a város kitüntetését. Bár a bázis sportolói szinte minden
évben a legjobbak közt, a dobogón vagy annak közvetlen közelében végeznek
a pontgyűjtő versenyeken, a bajnoki címet most először sikerült elnyerniük. A
sporttiszt hangsúlyozta: a bázis eddigi legnagyobb közösségi sportsikeréhez
a folyamatosan kimagasló eredményeket elérő „aktív mag" tagjainak teljesítménye mellett nagy szükség volt azok kemény munkájára is, akik
erős közepes eredményeikkel járultak hozzá a pontok gyűjtéséhez, a csapat
győzelméhez.

Molnár őrnagy szavait Lamos Imre dandártábornok, a „sportos" helikopterbázis
parancsnoka is megerősítette. Mint mondta, egy katonának „alapból"
kötelessége saját fizikai állóképességének, erőnlétének a karbantartása.
Parancsnokként viszont örömére szolgál, hogy erre nem kell külön noszogatnia
a munkatársait. A sport, a testedzés segíti a kiképzési és a szolgálati feladatok
eredményes ellátását − igaz, a versenyek és a felkészülés időszakában
gondoskodni kell a sportolók helyettesítéséről, de a bázis kollektívája ezt
megérti, ebből még soha nem volt feszültség a katonák közt.

1595948141

A szolnoki városi ünnepségen Varga Csaba dandártábornok is gratulált a
kitüntetetteknek. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság
törzsfőnöke külön kiemelte, hogy évről évre egyre több katona és katonai
szervezet részesül civil elismerésben. Ez pedig a Magyar Honvédség és a polgári
lakosság kapcsolatának erősítése érdekében végzett kitartó és eredményes
munkának köszönhető. A honvédség a jövőben is ennek a nyitottságnak a
szellemében fog dolgozni, hiszen nagyon fontos, hogy az adott településeken
élők még jobban megismerjék a „katonáik" élet- és szolgálati körülményeit,
tudjanak a laktanya kerítésén belül történtekről – mondta.

Fotók: a szerző felvételei