Talpig vasban – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
Szöveg: honvedelem.hu | 2020. július 8. 14:30A franciák 1940 nyarán bekövetkezett gyors veresége az elavult, első világháborús hadvezetési elvek mellett elsősorban a szembenálló felek harckocsijainak mennyisége, minősége és alkalmazási módjuk közötti különbségére vezethető vissza.
A két, egymással már 1939 szeptembere óta hadban álló – de a jelentősebb szárazföldi összecsapást 1940 májusáig kerülő – állam komoly páncéloserőket vonultathatott fel. Az alapvető különbség ezek alkalmazásában rejlett: német részről az Erich von Manstein nevéhez köthető támadási terv fő erőssége a stratégiai meglepetés (vagyis az Ardennek lánctalpasokkal járhatatlannak tartott hegyein történő áthatolás) mellett a harckocsik koncentrált alkalmazása volt. A franciák ellenben a lövész-magasabbegységekhez rendeltek kis számú harckocsizó-egységeket, így szétszórva azokat a front teljes hosszában.
Pedig nem állítható, hogy a nyugat-európai hadjáratokban jeleskedő német harckocsik legyőzhetetlen szuperjárművek lettek volna. A lánctalpasok döntő többségét ugyanis a két 7,92 milliméter űrméretű géppuskával, illetve csak a kézifegyverek lövedékeinek ellenálló, vékony páncélzattal ellátott Panzerkampfwagen I (523 darab), továbbá a 20 milliméteres gépágyúval felszerelt PzKpfw II ausf. C (955 darab) alkotta. Ezek alkalmatlanok voltak a francia vagy a brit harckocsik megsemmisítésére, nem úgy, mint a 37 milliméteres KwK 36 L/45 típusú páncéltörő ágyúval felszerelt PzKpfw III ausf. E – ebből viszont a hadjárat elején csak kevesebb mint 350 darab állt rendelkezésre. Az akkoriban közepes kategóriába sorolt, 30 milliméteres páncélzattal rendelkező harckocsi le tudta küzdeni az ellenséges lánctalpasok zömét – természetesen más-más távolságból –, kivéve a brit Matilda II-est és a francia Char B1 bis-t.
További részletek a Magyar Honvéd magazin július 10-én megjelenő számában!
