Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tananyag lesz a NATO

Szöveg: Kovács Zoltán |  2013. november 27. 14:18

Magyarországnak helye és szerepe van a NATO-ban. Feladataink változatosak, jellegűből következően hozzájárulunk különböző térségek békéjének megteremtéséhez, így közvetve hazánk védelméhez is – mondta Vargha Tamás november 27-én, Székesfehérváron.

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Fókuszban a NATO – NATO ismeretek az iskolatáskában című konferenciát megnyitva hangsúlyozta: a felnövekvő nemzedékek felkészítése és megismertetése ezekkel a feladatokkal, valamint az új és újabb kihívásokkal, állandóan megújuló feladat.

1595963472

Vargha Tamás: Magyarországnak helye és szerepe van a NATO-ban

A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete szervezésében, a Honvédelmi Minisztérium, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, a városi önkormányzat és a NATO Főtitkárság támogatásával megrendezett tanácskozás célja az volt, hogy átfogó és aktuális ismeretekkel segítse a tanintézményekben folyó oktatást, a honvédelmi nevelést, a nemzetközi szervezetben való részvételünk bemutatását és népszerűsítését a fiatalok között.

Az ország minden területéről meghívott oktatási intézményvezetők és pedagógusok, több előadást is meghallgathattak a NATO szervezeti felépítéséről, működéséről, hazánk szövetségben betöltött szerepéről, valamint arról, hogy az elhangzott ismereteket miként lehet beépíteni a tananyagba.

Rábai Zsolt, a NATO Főtitkárság képviselője előadásában úgy fogalmazott, hogy „a mai fiatalok – ha megkérdezik őket – annyit tudnak a NATO-ról, hogy békefenntartás, meg katonaság. Pedig ez a szervezet jóval többet jelent ezeknél a fogalmaknál. A biztonság, a közös védelem, az adott esetben kellő közös katonai és politikai fellépés, és még hosszan lehetne sorolni. Ezekkel kell megismertetni a felnövekvő generációkat."

A konferencián elhangzott: 2014-ben Mi a NATO? címmel versenyt hirdetnek a középiskolások részére.

1595963472

Rábai Zsolt, a NATO Főtitkárság képviselője tartotta a tanácskozás nyitó előadását


Fotó: a szerző felvételei