Tanulás és tapasztalat

Tizennégy éves korom óta tartozom
a haderő kötelékébe. Akkoriban
alakultak meg a középiskolai katonai
kollégiumok, és én Egerbe nyertem
felvételt. Egy fiatal számára akkoriban ez
nagy kihívást és kalandot jelentett, hiszen
a szülők felügyelete alól kikerülve,
vidéki gyerekként olyan városba kerülhettem,
amelyik rengeteg lehetőséget
rejtett magában. Persze ebben a korban
még nem születhetnek teljesen tudatos
döntések. Az akkori lehetőségeket
figyelembe véve – és történelmi olvasókönyveim
tartalmára alapozva – fogalmazódott
meg bennem, hogy a katonai
pálya nagyon szép hivatás lehet. Meg
kellett ragadnom a lehetőséget.

De ugye nem bánta meg?

Az ember életében mindig vannak
olyan pontok, nehézségek, kudarcok,
amikor nem felfelé ível a karrierje, vagy
olyan helyzetbe kerül, amely nem felel
meg az elvárásainak, kihívások iránti
igényének. Ilyenkor bizony megfordul
az ember fejében: lehet, hogy más irányba
kellett volna mennem… Az én pályafutásomnak
is voltak olyan állomásai,
amikor ez a kérdés bennem is felvetődött,
de összességében egyáltalán
nem bántam meg!

Pedig rögtön első beosztásában bedobták
a mély vízbe…

A főiskola elvégzését követően, mi,
frissen végzett tisztek megkaptuk első
beosztásunkat. Nem én választottam a
hódmezővásárhelyi gépesített lövészezredet,
egyszerűen ez jutott. Jól emlékszem
arra az 1983. szeptember 1-jei
napra, amikor megérkeztem a városba.
Életemben nem jártam előtte Hódmezővásárhelyen,
és mivel akkor még
nem létezett GPS, úgy kellett másoktól
kérdezgetnem, hogy merre is van a laktanya…
Utólag visszagondolva, hivatásom
szempontjából meghatározó éveket
töltöttem el az ezrednél. Rengeteget
tanultam, a felderítőszázad parancsnokaként megismerkedtem az összfegyvernemiség
teljes tárházával. Viszonylag
hamar, egy év után bekerültem a törzsbe,
elsajátítottam azt, hogy miként kell
együttműködni más katonai szervezetek
képviselőivel és nagyobb gyakorlatokon
hogyan kell saját, felderítő szakmámtól
elvonatkoztatva, a teljes ezred
érdekében tevékenykedni. A ’80-as évek
átszervezése után először Tatára kerültem
egy rövid időre, majd elvégeztem a
Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát, azután
1990-ben Nyíregyháza következett.
Életem legszebb időszakát töltöttem
ott, hiszen szabolcsi születésű révén
hazamehettem. Pontosan 22 évvel
ezelőtt érkeztem Székesfehérvárra. A
Szárazföldi Csapatok Parancsnokságán
kikerültem a klasszikusan vett katonai
szakmából, hiszen a parancsnok, Gyuricza
Béla altábornagy (később vezérezredes)
segédtisztjeként, a parancsnoki
irodán, főként a nemzetközi kapcsolatok
és rendezvények szervezése lett a
feladatom. Nagy kihívás volt, mert egyrészt
egyedül dolgoztam ezen a területen,
másrészt ilyen irányú képzés nem volt
a katonai akadémián, így saját magamat
kellett fejlesztenem, képeznem.

Legutóbbi beosztásában is külföldön
szolgált és az életrajzából az is kiderül:
meglehetősen sok nemzetközi tapasztalattal
rendelkezik.

Szerencsésnek mondhatom magam,
mert az 1999-es NATO-csatlakozás után nagy igény mutatkozott képzett, nyelveket
beszélő tisztekre, a NATO-beosztások
feltöltése érdekében. Viszonylag hamar,
2001-ben már mehettem is három
évre külszolgálatra, egész pontosan Nápolyba,
ahová velem tartott a családom
is. Ott tanultam meg, hogy miként kell
nemzetközi környezetben tevékenykedni,
hogyan kell megszervezni az életet a
szülőföldünktől távol. Mindenkinek csak
ajánlani tudom, hogy méresse meg magát
külföldön, ha erre lehetősége van!

Miért tartja ezt olyan fontosnak?

Én még a korábbi rendszer katonai
iskoláiban végeztem a tanulmányaimat
és azt kell, hogy mondjam, jó iskolák voltak.
Erre külföldi tanulmányaim alatt jöttem
rá, hiszen a felkészültségemet illetően
nem volt szégyelleni valóm, jól képzettnek
számítottam a többiekhez képest.
Ezért is merem kijelenteni, hogy a magyar
katona képzettsége általában nem
rosszabb, mint más országok katonáinak
képzettsége. A külföldi tapasztalatszerzés
mégis nagyon fontos, mert szélesedik
a látókör, együttműködésre tanít, nyelvi
készségeket fejleszt, a legmodernebb
harceljárásokat lehet elsajátítani, és meg
lehet ismerkedni más nemzetek haderejének
törzsmunkájával is. Hiszem, hogy
a nemzetközi környezetben történő szocializálódás,
más nemzetek kultúrájának,
vallásának, tradícióinak megismerése az
egyik leghasznosabb dolog, amiben minél
több magyar katonának részt kell vennie.
A kulturális érzékenység nemcsak a
helyi lakosság vonatkozásában fontos,
hanem más nemzetek katonáival szemben
is, akikkel nap mint nap együtt hajtjuk
végre a feladatainkat. Katonáink
külszolgálatok során szerzett tapasztalatai
mélyen és hatékonyan beépülnek
a Magyar Honvédség életébe, felkészítésébe,
kiképzésébe, emberi viszonyaiba.
Ez nemzetközi szerepvállalásunk
legfontosabb hozadéka.

Mindezek tudatában hogyan tovább?

Hende Csaba honvédelmi miniszter
nem olyan régen azt nyilatkozta, hogy a
haderő-struktúra szilárd, és az ad-hoc jellegű
változtatások kora lejárt. Én sem tervezek
kardinális változásokat az MH
ÖHP vagy az alárendelt katonai szervezetek
szerkezetében – nyilván persze nem
is feltétlenül tisztem ez. Ugyanakkor valószínűleg
lesznek területek, amelyek nagyobb
hangsúlyt kapnak, mint korábban.
Valóban fel szeretném használni a nemzetközi
környezetben szerzett tapasztalataimat,
de hangsúlyozom: nem szeretnék
külföldi példákat és módszereket egy
az egyben másolni, mert azok itthon nem
alkalmazhatók. A jó dolgokat a hazai körülményekhez,
környezethez igazítva kell
beültetni a rendszerbe, és erre buzdítok
mindenkit. Viszont nem szeretném azt a
látszatot sem kelteni, hogy idejött a
NATO-ból egy tábornok, és hirtelen
előveszi zsebéből a bölcsek kövét. Az új
seprű sem seper feltétlenül jól, csak azért
mert új. Az első időszakban főleg tanulni
szeretnék. Szeretném végigjárni a katonai
szervezeteket, megismerkedni a körülményeikkel;
a tanulás, az ismerkedés
során szerzett tapasztalatok pedig nyilván
előidéznek, előidézhetnek majd bizonyos
döntési helyzeteket. Annyi bizonyos:
katonai szervezeteink jól működnek,
jól vezetettek, de lehet, hogy itt-ott finomhangolásra
lesz szükség. Az én mentalitásom
az, hogy vigyük tovább a megkezdett
úton az MH ÖHP-t, hiszen az
elődeim remek munkát végeztek. Nem
gondolnám, hogy fenekestül fel kellene
forgatnom mindent, és nem szeretném
azt az üzenetet közvetíteni a személyi állománynak,
hogy most megint nagy léptékű
strukturális változásokkal kell szembenézni.

Magánemberként hogyan kötődik a
hivatásához?


Nagyon kedvelem a második világháborús
témájú filmeket, komoly
filmgyűjteményt őrzök otthon. Ezek közül
szép számmal akadnak olyan filmek
is, amelyeket Magyarországon nem is
mutattak be. Tehát ezeket is – mint a tapasztalataim
jó részét – külföldi útjaim
során szereztem be…

Katonai karrier – dióhéjban

A kisvárdai születésű Fucsku Sándor vezérőrnagy a Kossuth Lajos Katonai
Főiskola, illetve a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia felderítő szakán végezte tanulmányait,
később pedig Hamburgban végezte el a Bundeswehr Vezetési Akadémia
vezérkari tanfolyamát. Legelső beosztását Hódmezővásárhelyen, az
egykori MN 62. Gépesített Lövészezrednél kapta, mint felderítőszázad-parancsnok/
felderítőfőnök. Innen Tatára, majd Nyíregyházára vezetett az útja,
majd 1991-ben, azaz pontosan huszonkét évvel ezelőtt került először Székesfehérvárra,
mint a parancsnoki iroda főmunkatársa. Később Budapesten, a Honvéd
Vezérkarnál szolgált, majd kisebb-nagyobb megszakításokkal külszolgálat
következett: Nápoly – Szarajevó – Afganisztán állomásokkal. Innen 2007-
ben ismét Székesfehérvárra került, mint az MH ÖHP felderítőfőnöke, majd
törzsfőnöke. Legutóbbi beosztásában a belgiumi Mons-ban teljesített szolgálatot,
mint a NATO stratégiai parancsnokságain a törzsfőnök katonai együttműködésért
felelős helyettese. Az MH ÖHP parancsnoki beosztását 2013. november elsejétől
látja el.

„A nemzeti hagyományokat tiszteletben
tartó, a modern hadviselés elvárásainak
megfelelő szervezet vezetését
tűztem ki magam elé célul.
A társadalomnak olyan haderőre,
olyan katonákra van szüksége, akiknek
személyében és munkájában
megbíznak, akiknek céljaival, törekvéseivel,
feladataival azonosulni
tudnak, akiket tisztelnek, elismernek
és megbecsülnek."

(Fucsku Sándor vezérőrnagy)

Kálmánfi Gábor

Fotó: a szerző felvétele, Szűcs László és MH ÖHP archív

Forrás: Magyar Honvéd 2013. november