Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tapasztalatátadás felderítő módra

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta szakaszvezető |  2014. június 5. 10:01

Felderítő szakirányos hallgatókat mentoráltak a debreceni  24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj felderítő- és csapatfelderítő századának tapasztalt „öreg rókái” az elmúlt két hétben.

1595973307

Gulyás László százados, századparancsnok elmondta, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem harmad- és negyedéves hallgatói a területfelderítés, a járőrözés és az útvonal-felderítés mellett a repülőgépből vagy helikopterből történő légi utánpótlás fogadását is elsajátították a gyakorlati héten. Terepen foglalkoztak a harcjármű „harchoz" történő előkészítésével, valamint a BTR−80-as szerkezettanával és fegyverzetével ismerkedtek. A honvéd tisztjelöltek alapvetően alegység-parancsnoki funkcióban tevékenykedtek, ezzel is készülve a későbbi szakaszparancsnoki feladataikra.

1595973307

Szűcs András harmadéves felderítőhallgató így jellemezte az alakulatnál töltött időszakot: „Mivel a terveim között az szerepel, hogy ennél az alakulatnál szeretnék majd szolgálni, különösen hasznos volt számomra az elmúlt hét, amikor a zászlóaljjal és annak felépítésével, feladataival ismerkedtünk meg. Az első héten különböző tantermi foglalkozásokon vettünk részt, ezen a héten pedig területfelderítést, menetet hajtottunk végre, illetve alkalmunk nyílt légi utánpótlás fogadásának begyakorlására is. Amit az egyetemen már elméletben megtanultunk, azt most, a mozzanatok gyakorlása során mindenképpen tudtuk használni. Nagyon hasznos volt, hogy begyakorlás közben az altiszti és legénységi állomány saját tapasztalataival egészítette ki a már meglévő elméleti tudásunkat, így a kettőt ötvözve igazán jól használható és alkalmazható ismeretekre tettünk szert."

1595973307

Fotók: a szerző felvételei