Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Települési rendezvényekre is meghívták a határt őrző katonákat

Szöveg: Sályi Gergő törzsőrmester |  2016. július 1. 15:49

A tömeges bevándorlás kezdete óta érezhető változáson megy keresztül a honvédelemről kialakult kép az országban. A haza szolgálatára felesküdött katonák olyan településeken is járőrszolgálatot látnak el, ahol a polgárok évtizedek óta nem találkoztak honvédekkel.

A Magyar Honvédség társadalmi támogatottságának növekedése ezen területeken szemmel látható, melynek ékes bizonyítéka, hogy egyre több felkérés érkezik helyi önkormányzatok által szervezett rendezvényeken való szerepvállalásra. A Dunántúli Ideiglenes Alkalmi Kötelék katonáinak határőrizeti feladataik mellett legutóbb már egyszerre két megyében is eleget kellett tenniük megtisztelő kötelezettségüknek.

1596015983

Azok a települések, amelyek nem csupán a hírekben látták az illegális bevándorlók mozgását, hanem a lakosság a saját bőrén tapasztalta meg a migránsválságot, s majd a – jelentős részben a katonáknak köszönhetően – később helyre álló rendet és biztonságot, elismerő érdeklődéssel tekintenek a honvédek munkájára, örömmel és megnyugvással figyelik mindennapi tevékenységüket. Egyre több fiatal érdeklődik a katonalét iránt, s sokan közelebbről is megismerkednének az egyenruhások munkájával és eszközeivel.

Ez utóbbira június 25-én Barcson és Zákányban is lehetősége nyílt a települési rendezvények látogatóinak.
A barcsi önkormányzat a hagyományoknak megfelelően idén is június utolsó szombatján tartotta városnapi rendezvényét, amelyen a Dunántúli Ideiglenes Alkalmi Kötelék katonái is részt vettek. A programra az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság kaposvári 4. Toborzó és Érdekvédelmi Központja is kitelepült, amelynek munkatársai toborzópontjukon a katonává válással kapcsolatos naprakész információkon túl hatástalanított fegyverekkel, illetve repülőgép-szimulátorral várták az érdeklődőket.

1596015984

A műsorban szerepet kapott az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred is, helyőrségi zenekara látványos gyepshow-val kápráztatta el a közönséget.

A zákányiak pedig az immár hatodik alkalommal megrendezett Szent Iván-éji mulatságra és falunapra kérték a honvédség támogatását. A Dunántúli Ideiglenes Alkalmi Kötelék katonái Somogy megyében is egy statikus haditechnikai bemutatóval készültek a nótakörök, tánccsoportok, énekkarok által színesített eseményre.

1596015984

Fotó: a szerző felvételei