Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Teljes körű helytállás az állomány tagjai felé

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. július 4. 14:41

A honvédség teljes kártérítéssel tartozik az állománytagok felé, így biztosítás hiányában sem éri semmiféle hátrány a balesettel érintett katonát, illetve hozzátartozóját, élettársát.

Korábban a honvédség rendelkezett biztosítási szerződéssel, de a biztosító által a káreseményre fizetendő összeg limitált összeg volt. Az eddigi káresetek nagy részében a honvédség által fizetett összeg jóval meghaladta a biztosító által térített összeget. Az évente a biztosítónak fizetett biztosítási díj összege pedig nagyságrendekkel haladta meg a biztosító által ezen káresetekre teljesített kárszolgáltatások éves összegét. Így 2012. január 1-től a tárca nem rendelkezik az állománytagokra kiterjedő baleset-biztosítással.

A Magyar Honvédség az érvényben lévő jogszabályok alapján teljes kártérítési felelősséggel tartozik a szolgálat teljesítésével összefüggésben elszenvedett balesetekkel és betegségekkel kapcsolatban felmerült károkért.

A honvédség köteles megtéríteni az állomány tagjának jövedelemveszteségét, a balesettel összefüggésben felmerült költségeit, vagyoni kárát és sérelemdíját is. A kártérítés megállapítására egy összegben, és/vagy járadék formájában kerül sor.

A Hortobágyon elhunyt négy hősi halált halt katona esetében a Magyar Honvédség a korábbi biztosítási alapú kárenyhítéseknél is magasabb összegű kegyeleti juttatás mellett gondoskodik az elhunyt katonákról és hozzátartozóikról.

A Magyar Honvédség eddig is és ezután is teljeskörűen helytáll.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye

Címkéktűzszerész