Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Terem őrzi az elhunyt tiszt emlékét

Szöveg: Snoj Péter |  2013. november 1. 10:47

„János felejthetetlen és pótolhatatlan ember volt és lesz. Sosem feledjük mosolyát és töretlen optimizmusát, sem pedig barátságos hozzáállását kollégáihoz” – hangzott el a csehországi NATO Vegyi, Biológiai és Nukleáris Védelmi Kiválósági Központban, ahol a nemrég elhunyt Zelenák János mérnök ezredes életútjára emlékeztek.

1595962259
Zelenák János ezredes nevét viseli a központ konferenciaterme

Zelenák János ezredes a központ igazgatóhelyettese volt 2010 óta. Kinevezését megelőzően, 1996-tól az MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ parancsnoki beosztását látta el. Csehországi megbízatása alatt számtalanszor bizonyította rátermettségét, szakmai tudását és vezetői képességét. Életútja előtt tisztelegve az ő nevével avatták fel a kiválósági központ konferenciatermét szeptember 18-án.

Nyár eleji temetésén nem csak egykori itthoni kollégái jelentek meg, hanem számos népes nemzetközi delegáció is lerótta tiszteletét az ezredes emléke előtt. A Cseh Köztársaság Védelmi Minisztériumának küldötte külön kitüntetést adott át a néhai igazgató-helyettesnek.

1595962259
A központ szinte minden munkatársa részt vett a teremavatón

Fotó: NATO Vegyi, Biológiai és Nukleáris Védelmi Kiválósági Központ