Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tervezett és nem tervezett feladatokban is helytállt a törzs

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2014. január 2. 11:27

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) törzse nem önmagáért dolgozik. Állományában felkészült szakemberek tervezik, szervezik és vezetik a nemzeti és a szövetségi kötelezettségekből az MH ÖHP-ra és alárendelt katonai szervezeteire háruló feladatokat – mondta a honvedelem.hu-nak adott évértékelőjében Huszár János vezérőrnagy, az MH ÖHP tavaly áprilisban kinevezett törzsfőnöke.

Amint arról honlapunkon több ízben is beszámoltunk a 2013-as év számos személyi változást hozott a székesfehérvári parancsnokságon. A légierő haderőnem főnökén kívül az összes vezető beosztásba új, illetve más vezető került, és ez a tény óhatatlanul is kihatással volt a törzs munkájára is.

1595964977
Huszár János vezérőrnagy szerint a törzsekben dolgozó állomány kiképzése 2014-ben is kulcsfontosságú lesz

„Új parancsnoknál, új vezetőknél, nyilván részben új, az előzőtől eltérő munkamódszerek és vezetési stílus alakulnak ki. De a szabályozott vezetési rend nem változik, a törzs idősebb állománya pedig kellő rutinnal rendelkezik ahhoz, hogy a tavaly lezajlott személyi változások ne okozzanak működésbeli problémákat" – fogalmazott a vezérőrnagy, aki különben szintén „régi-új", hiszen augusztus végéig régebbi – a szárazföldi haderő főnöke (aki egyben parancsokhelyettes is) – beosztását is ellátta az MH ÖHP-n.

A katonai törzsek alapfeladata egyébként a parancsnoki döntések előkészítése. A törzsekben minden katonai szakterület képviselteti magát és minden egyes parancsnoki döntéshez a törzsben dolgozók szolgáltatják a parancsnokoknak a helyes döntés meghozatalához szükséges adatokat, jelentéseket.

Ha már törzsekről beszélünk, nem kerülhetjük meg a 2013-as év – Huszár János vezérőrnagy szavaival élve – „előre nem tervezett feladatait" sem, azaz a rendkívüli hó- és árvízhelyzetet sem.

„A mi szemszögünkből az a legfontosabb, hogy vajon miként tudunk az ilyen helyzetekre reagálni? Nyilván március 15-én már inkább a tavaszi gyakorlatok szervezésének végső fázisában voltunk és egyáltalán nem számítottunk ítéletidőre. Mindez keményen próbára tette a törzs reagáló-képességét. Ám az MH ÖHP-n létrehozott vezető csoportok helyén kezelték a dolgot és aktívan, operatívan tudtak részt venni minden feladatban. Nem voltak készenléti fokozatok elrendelve, azonnal a mély vízbe került mindenki, ennek ellenére minden zökkenőmentesen zajlott.
Ugyanez mondható el a júniusi árvízről is, ahol az operatív törzsek mellett a parancsnokság 100 fővel kivette a részét a gátakon zajló munkából is" – említette a törzsfőnök.

1595964978
Tavaszi hadgyakorlatok szervezése helyett kora tavasszal a hó ellen kellett küzdeni – a törzsek irányításával

A gyakorlatokra rátérve, a törzseket leginkább érintő művelet, az „Active Guardian 2013" nevű komplex rendszergyakorlat során Huszár János vezérőrnagy szerint az állomány értékes tapasztalatokat szerzett és ezek át fogják formálni a különböző munkamódszereket is.

„Számos olyan tapasztalat halmozódott fel, amelyik előremutató lehet a törzsek 2014-es felkészítésében. Látni kell, hogy 2013-ban az állomány egy része kicserélődött, ami részben azt is jelenti, hogy a feladatokhoz szakértői szinten hozzányúlni tudó katonák egy része kivált a rendszerből. Az utódaiknak pedig komoly fejlődési fázison kell átesniük. Természetesen a hadműveleti, a harcászati és az általános katonai kiképzésnek is megfelelő szinten kell lennie ahhoz, hogy a megfelelő jártasságok kialakuljanak. Nagyon leegyszerűsítve: a harc megvívásának elméletével, gyakorlatával a törzseknek, a törzsekben dolgozóknak is tisztában kell lenniük, különben nem lennének képesek megtervezni, támogatni és vezetni ezeket a műveleteket" – mondta a vezérőrnagy.

Fotó: archív