Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tigrisröptetés – Magyar Honvéd kiajánló

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. augusztus 6. 14:50

A Brit Királyi Légierő 74. „Tigris” vadászrepülő- századának pilótái 1957-ben éppen a Sculthorpe Légitámaszponton tartott nyílt napon sétáltak, amikor rádöbbentek: nincsenek egyedül. Legalábbis Tigris-századként semmiképp, hiszen a három meglepett brit hajózó előtt egy amerikai F–100 Super Sabre tűnt fel, méghozzá egy tigrist ábrázoló emblémával a függőleges vezérsíkon.

1595976647
A britek kérdéseinek nyomán hamar kiderült: az amerikai légierő 79. vadászbombázó-századának gépéről van szó; személyzetének tagjai Woodbridge repülőteréről látogattak a nyílt napra.

Kérdés, hogyan fér meg két tigris egy katonai szövetségben, a NATO-ban? Egészen jól, hiszen a 74. század parancsnoka, Mike Haselwood őrnagy a legjobb pilótahagyományok szerint azonnal éjszakába nyúló, tréfás feladatokkal és italokkal gazdagon körített vacsorára hívta meg újdonsült amerikai barátait Horsham St Faith tiszti étkezdéjébe. A rendezvény minden szempontból zajos sikernek bizonyult, így több kisebb találkozó után 1960-ban újabb vacsora következett Coltishall-ban, majd pedig Woodbridge-ben. Már ezeken, az idő múltával egyre kötetlenebbé váló vacsorákon is megosztották egymással tapasztalataikat, történeteiket, ötleteiket a pilóták. Az amerikai Mike Dugan hadnagynak (az amerikai légierő későbbi vezérkari főnökének) köszönhetően a Tigris-századok összejöveteleinek rendszeressé tételét is elhatározták.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin augusztus 8-án, pénteken megjelenő számában!)