Negyvenhat év rutinjával indult a nap az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. Jól megtanult, évtizedek során tökéletesített mozdulatsorokkal készítették elő, ellenőrizték le Ancsát, a Magyar Honvédség utolsó Ordító Egerét. Ez a felszállás azonban valahogy mégis más volt. A repülőműszakiak és a hajózószemélyzet egészen másképpen ért most a géphez: mindenki érezte, hogy a mai különleges nap.

Ancsa ma tiszteletkörre indult, hogy búcsút vegyen hazai szolgálati helye legszebb tájaitól és története legfontosabb állomásaitól. A több mint tíz repülőteret érintő útvonal belföldi navigációs kiképzési feladat volt, melynek során lehetőség adódott, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett többek között Debrecen, Szolnok, Nyíregyháza, Győr, Pápa, Sármellék, Szentkirályszabadja és Siófok is elköszönhessen a repülőgépek viszonylatában szépkorúnak számító An-26-ostól.

A csaknem négyórás repülőútra újságírók és olyan személyek kísérhették el a 406-ost, akiknek életében meghatározó szerepet töltött be a típus, s így még egyszer, utoljára magasba emelkedhettek a fedélzetén. Ancsa ezúttal sem okozott csalódást: ahogy negyvenhat év és több millió teljesített kilométer alatt mindig, most is hibátlanul végezte el feladatát, nem utolsó sorban a jól felkészült és gondos kecskeméti katonáknak köszönhetően.

Mivel talán utoljára írhatok róla, bízom benne, hogy nem veszik rossz néven, ha pár sor erejéig – öncélú nosztalgiába révedve – én is búcsút mondok Ancsának. Nem tekintünk vissza túl nagy közös múltra, mégis, örök emlék marad számomra az An-26-os típus. Öt évvel ezelőtt, 2015-ben életem első merevszárnyú repülőgéppel történő repülésére készülve léptem fel először rámpáján át a fedélzetre. A hajnali órák csendjében történt előkészületek izgatottsága erősebb volt a tűzkeresztségtől való félelemnél. Még akkor is, amikor az indítás perceiben kiderült, hogy egy váratlan meghibásodás miatt mindez csak főpróba volt, s végül át kellett költözködnünk egy másik, éppen álmából ébresztett és kicsomagolt Ancsára. A beugró színészből lett főszereplő pedig a típusra jellemző megbízhatósággal állt szolgálatba – megint csak a lelkiismeretes repülőműszakiaknak és a hajózószemélyzetnek köszönhetően –, hogy aztán egészen az Északi-sarkkör közeléig repítsen bennünket. Utána pár intenzív év következett, megannyi ország és feladat, amelyek során én is megtanulhattam a helyfoglalás bölcsességét: elöl meleg, de hangos, hátul halk, de hideg. Amire emlékezni fogok, hogy mindig, mindenhova, mindent biztonságban eljuttatott.

Navigáljon bárhová is a jövő, kívánom, hogy mindig ugyanilyen lelkiismeretes, gondoskodó szeretet övezzen, mint amit a Magyar Honvédség műszaki- és repülőállományától kaptál!

GALÉRIA