Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tisztelgés egy végvári vitéz előtt

Szöveg: Kovács Zoltán |  2013. szeptember 19. 16:39

„Emberségről példát, vitézségről formát” ad századok múltán is katonának és civilnek; példája bátorságra, helytállásra, hűségre és hazaszeretetre tanít – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szeptember 19-én, a székesfehérvári Prohászka ligetben található Wathay Ferenc szobránál.

1595960160

A Wathay Bajtársi Egyesület szervezésében minden év szeptember 19-én megünnepli székesfehérvári katonatársadalom és a település civil szervezetei, hogy a város 1601-ben ezen a napon szabadult fel ideiglenesen a török uralom alól.

Wathay Ferenc egész életpályája, katonai tevékenysége és irodalmi munkássága a haza fegyveres védelme iránti elkötelezettségről, kiemelkedő hivatástudatról és az önfeláldozó hazaszeretetről szólt. A város ideiglenes felszabadulása után,1602 áprilisában nevezték ki a fehérvári vár magyar védőinek parancsnokává. Nehéz helyzetben voltak a katonák. Fáradhatatlanul dolgoztak a frissen visszafoglalt, és alaposan megrongálódott vár megerősítésén, miközben naponta megküzdöttek a portyázó törökökkel.

A törökök 1602. augusztus 12-én Jemiscsi Hasszán első nagyvezír vezetésével megkezdték a vár ostromát. Augusztus 28-ára a törökök már a belső várba szorították vissza a védőket, ahol egyes leírások szerint Wathay vezetésével alig 200 ember maradt harcképes.

Augusztus 29-én a német parancsnok, a magyar védők hozzájárulása nélkül feladta a várat. A benyomuló török ellen kitartó Wathay Ferenc sebesülten, három sebből vérezve esett fogságba. Budán, majd Nándorfehérváron raboskodott, innen 1603. május 4-én sikerült megszöknie.

1595960160

Bujdosása közben újra elfogták Karánsebes térségében, majd egy újabb szökés után Lippánál kapták el. 1603 októberében hatvan rabtársával együtt Isztambulba vitték, ahol a hírhedt Héttorony foglya lett. A fogságból − fogolycsere útján − 1606-ban szabadult. Ezt követően Győrben lovasparancsnok lett, majd 1609-ben rövid időre apja nyomdokaiba lépve cseszneki várkapitányává nevezték ki. További életéről sajnos nem tudunk semmit.

A szobor ünnepélyes koszorúzása után a Helyőrségi Művelődési Otthon színháztermében történelmi előadást és kultúrműsort szervezett az egyesület, amin többek között Bátonyi Pál nyugállományú ezredes, a Wathay család leszármazottja és kutatója tartott előadást a Wathay család történetéről és Wathay Ferencről.

1595960160

Fotó: a szerző felvételei