Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Németország több mint 100 tonna vegyi anyagot szállított Szíriának

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. szeptember 19. 16:10

A német kormány szeptember 18-án, szerdán megerősítette, hogy 2002 és 2006 között több mint 130 tonnányi, mérges gáz gyártására is felhasználható vegyi anyagot szállított Szíriának.

A gazdasági minisztérium az ellenzékben ülő radikális baloldali frakció (Die Linke) írásos kérdésére válaszolva ismerte el, hogy Berlin a szóban forgó időszakban jóváhagyta kettős célra felhasználható kémiai anyagok, többek között fluorsav, nátriumfluorid, valamint kálium- és nátriumcianidot tartalmazó készítmények Szíriának való értékesítését.

Az említett tételek közül valamennyi felhasználható civil és katonai célra egyaránt.

Ralf Trapp, az ENSZ Vegyifegyver-tilalmi Szervezetének (OPCW) szakértője szerint ezekből az anyagokból szarin is előállítható, vagyis az az ideggáz, amelyet a világszervezet szakértői jelentésükben a Damaszkusz külvárosaiban augusztus 21-én végrehajtott támadás során használt vegyi fegyverként azonosítottak.

A vegyi anyagok szíriai exportjára a Gerhard Schröder vezette szociáldemokrata-zöld vezetés, majd az Angela Merkel kancellár első mandátuma idején hatalmon lévő konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció mondott igent. A szóban forgó anyagokból 2002 és 2003 között 40 tonnát, 2005 és 2006 között pedig 97 tonnát adtak el a közel-keleti országnak.

A gazdasági minisztérium közleményében leszögezte: „alapos vizsgálatot" követően engedélyezték a vitatott szállításokat, s a német kormánynak egyetlen olyan információ sem volt a birtokában, amely alapján arra következtethetett volna, hogy a küldeményt nem polgári célra használják fel. Egy német kormányzati forrás szerint a szóban forgó vegyi anyagok fémek kezelésére vagy fogrém előállítására használhatók.

Jan van Aken baloldali képviselő a kormányhoz intézett kérdésben kifogásolta, hogy Németország egy olyan országnak szállított kényes vegyi anyagokat, amelyről akkoriban már az egész világ tudta, hogy óriási vegyifegyver-programmal rendelkezik.