Tíz megkerülhetetlen háborús film

Az ezredfordulós évek legdrágább európai koprodukciós filmje amerikai színészekkel mesél a sztálingrádi csatáról a német Erwin König és a szovjet mesterlövész, Vaszilij Zajcev személyes harcán keresztül. Bár nem mentes a hollywoodian csöpögős fordulatoktól, az Ellenség a kapuknál ennek ellenére is minden szempontból magabiztosan nyomja le az olyan giccseposzokat, mint a Pearl Harbor vagy a Ryan közlegény megmentése, habár Oroszországban többen a film betiltását követelték a Vörös Hadsereg katonáinak ábrázolásmódja miatt. Jean-Jacques Annaud mozija Amerikában mindenesetre megbukott a pénztáraknál, Európában viszont remekül teljesített.

Kelly hősei (Kelly’s Heroes, 1970)
Rendezte: Brian G. Hutton
Főszereplők: Clint Eastwood, Telly Savalas, Don Rickles, Donald Sutherland, Caroll O’Connor

Brian G. Hutton 1970-es filmje a kritikusok körében több ok miatt sem aratott osztatlan sikert: Amerikában többen is bírálták, amiért nem fess hősökként, hanem esendő emberekként, adott esetben akár simlis enyveskezűként ábrázolja a szövetségeseket. Nem utolsósorban a kiváló színészeknek köszönhetően azonban a közönség körében a mai napig töretlen népszerűségnek örvend a film, melyben valóban nincs szó magasztos küldetésekről vagy hazafiságról: Clint Eastwood, Telly Savalas, Donald Sutherland, Don Rickles és a többiek szimplán egy aranyszállítmányra akarják rátenni a kezüket. A film nagy részét Jugoszláviában forgatták. Érdekesség, hogy ez volt Hutton és Eastwood második közös világháborús mozija a Kémek a Sasfészekben (1968) után.

Navarone ágyúi (The Guns of Navarone, 1961)
Rendezte: J. Lee Thompson
Főszereplők: Gregory Peck, David Niven, Anthony Quinn, Stanley Baker, Irene Papas

A korszak háborús filmjeinek trendjéhez igazodva ebben az 1961-es moziban is igazi sztárparádé vonult fel: az Égei-tenger egyik szigetén felállított német ágyúkat megsemmisítő kommandót az ‘50-es és ‘60-as évek legnagyobb férfiideálja, Gregory Peck vezette, de J. Lee Thompson mozijában feltűnt David Niven és Anthony Quinn is. A film a hatalmas közönségsiker mellett besöpört egy sor Oscar- és Golden Globe-jelölést, sőt, 1978-ban még egy folytatása is elkészült Az új különítmény alcímmel. Ebben már nem Peck, hanem Robert Shaw játszotta Keith Mallory őrnagy szerepét, mellette pedig a Han Solóként éppen befutott Harrison Ford és Carl Weathers domborítottak. A színvonal sajnos meg sem közelítette az első részét.

Apokalipszis most (Apocalypse Now, 1979)
Rendezte: Francis Ford Coppola
Főszereplők: Martin Sheen, Marlon Brando, Robert Duvall, Frederic Forrest, Sam Bottoms, Laurence Fishburne

Ha létezik sokat vitatott háborús film, hát az Apokalipszis most egészen biztosan ilyen: üzenetéről legalább annyit cikkeztek, mint híresen küzdelmes és viszontagságokkal teli forgatási munkálatairól. Coppola naturalisztikus, meghasonlott Vietnam-rémdrámája senkit sem hagy érintetlenül, hiszen éppen attól félelmetes, hogy a háború itt csupán a díszlet az emberi lélek legsötétebb bugyrainak feltérképezése közben. Az Apokalipszis most számos szállóigét adott a mindennapokhoz, de volt is miből válogatni: a film mozikba került verziója 153 perces, a bootleg-piacon azonban egy majdnem hatórás nem hivatalos vágás is fellelhető.

A leghosszabb nap (The Longest Day, 1962)
Rendezte: Ken Annakin, Andrew Marton, Bernard Wicki
Főszereplők: Richard Burton, John Wayne, Henry Fonda, Robert Mitchum, Steve Forrest, Sean Connery, Richard Todd

A Cornelius Ryan azonos című regényéből készült háromórás mozi talán a leggrandiózusabb amerikai filmeposz a második világháborúról. Egyik érdekessége, hogy az eredeti változatban minden náció a saját nyelvén beszélt, így a német és francia részeket angolul feliratozták. A normandiai partraszállás történetét kis epizódok és számtalan karakter egyéni sztoriján keresztül feldolgozó film egészen 1993-ig, a Schindler listájáig a valaha forgatott legdrágább fekete-fehér mozinak számított tízmillió dolláros büdzséjével. A korabeli kritika itt-ott terjengősnek találta, népszerűsége ennek ellenére a mai napig töretlen.

A szarvasvadász (The Deer Hunter, 1978)
Rendezte: Michael Cimino
Főszereplők: Robert De Niro, Christopher Walken, Meryl Streep, John Savage, John Cazale

A Vietnam-szindróma egyik legkeményebb és legmegrázóbb feldolgozása, amely három litván kétkezi melós háborús élményein keresztül mutatja be a modern Amerika történetének leghatalmasabb és legértelmetlenebb fiaskóját. Ennek megfelelően botrányok egész sorát kavarta: a szocialista blokkban azonnal tiltólistára került, mondván, hogy meghamisítja a történelmet és sérti a vietnami népet, de több vietnami veteránszervezet is tiltakozott ellene. Michael Cimino filmje ennek ellenére öt Oscart söpört be, Christopher Walken orosz rulettje pedig a filmtörténet legismertebb jelenetei közé tartozik.

A halál 50 órája (Battle of the Bulge, 1965)
Rendezte: Ken Annakin
Főszereplők: Henry Fonda, Robert Shaw, Robert Ryan, George Montgomery, Telly Savalas, Charles Bronson

Habár történelmi hűsége több ponton is hibádzik, A halál 50 órája intenzitása és lebilincselő ereje több mint négy évtized távlatából sem kopott meg. Nagy szerepe van ebben Robert Shaw kiváló alakításának, aki – a valóságban nem létezett – Hessler ezredes szerepében végig uralja a közel háromórás alkotást, és komoly eltérést jelentett a korszak filmjeinek többségében bemutatott egydimenziós náci tisztek karakterétől is. A kritikusok nem fogadták osztatlan lelkesedéssel a filmet a történelmi anomáliák miatt – Angliában különösen nem, hiszen a készítők a britek szerepét mintha csak szándékosan kisebbítették volna –, de a mozik szerte a világon dugig teltek rá.

A piszkos tizenkettő (The Dirty Dozen, 1967)
Rendezte: Robert Aldrich
Főszereplők: Lee Marvin, Ernest Borgnine, Charles Bronson, Donald Sutherland, George Kennedy, Telly Savalas

Mindmáig a legismertebb és a legnépszerűbb az összes második világháborús kalandfilm közül – méltán. A közismert alapsztori (tizenkét fogoly egy lehetetlen küldetés teljesítésével kerülheti el súlyos büntetését) igazi jutalomjátékra adott lehetőséget a korszak nagy sztárjainak, és noha a maga idejében különösen véresnek és erőszakosnak számított, 1967 legnagyobb bevételt hozó mozija lett Amerikában. Mítoszát csak erősítette, hogy a mai napig nem tudni, mennyi valóságalapja volt E. M. Nathanson regényének, melynek alapján készült. A filmnek a ‘80-as években még három folytatása készült: az 1985-ös Az új küldetésben Lee Marvin és Ernest Borgnine tértek vissza régi szerepükben, az 1987-es Halálos küldetésben és az 1988-as Végzetes küldetésben pedig Telly Savalas bukkant fel ismét, igaz, más karakter bőrében, mint eredetileg. Nézhető, de az eredetivel egy mondatban sem emlegethető filmek születtek.

Híd a Kwai folyón (The Bridge on the River Kwai, 1957)
Rendezte: David Lean
Főszereplők: William Holden, Alec Guinness, Jack Hawkins, Sessue Hayakawa, James Donald

Angol−amerikai koprodukciós gyártású betekintés a csendes-óceáni frontvonalak mögé, egy burmai hadifogolytáborba a francia Pierre Boulle hasoncímű regénye alapján. A megfilmesítésért a legnagyobb rendezők kilincseltek egymás után, de John Ford, William Wyler, Howard Hawks vagy Orson Welles helyett végül az akkor még teljesen ismeretlen David Lean kapott bizalmat a producertől, és élt is a nagy lehetőséggel. A mozi végül nemcsak az év legnagyobb bevételt hozó filmje lett, de hét Oscar- és három Golden Globe-díjat kapott, s a mai napig nem maradhat le egyetlen „minden idők legjobb filmjei" összeállításról sem. Érdekesség, hogy a híd felrobbantását megörökítő, úttörő és híres jelenet kis híján elveszett: miután Thaiföldön rögzítették, a készítők azonnal hazaküldték a szalagokat Londonba, ám a szállítmány valahol elkavarodott. A méregdrága és pótolhatatlan felvételeket végül egy kairói repülőtéri raktárban találták meg, ahol könnyen meg is sérülhettek volna a napsütés következtében, de szinte csodával határos módon nem károsodtak.

A szakasz (Platoon, 1986)
Rendezte: Oliver Stone
Főszereplők: Charlie Sheen, Willem Dafoe, Tom Berenger, Keith David, John C. McGinley, Kevin Dillon

„A háború első áldozata az ártatlanság" − szólt Oliver Stone botrányfilmjének szlogenje, és a Charlie Sheen alakította Chris Taylor hamar meg is tapasztalja ezt a saját bőrén a kegyetlen Barnes őrnagy (Tom Berenger) és ellenpontja, a józan és tisztességes Elias őrnagy (Willem Dafoe) kezei alatt, miután önkéntesként Vietnamba érkezik. A szakasz a háború legmocskosabb, legreménytelenebb oldalát, az önmagukkal és a világgal szemben egyaránt meghasonlott katonák mindennapjait mutatja be, ahol egyeseknél a legaljasabb ösztönök veszik át az irányítást, és teljesen kivetkőznek emberi mivoltukból. A film nem feddhetetlen hősökként ábrázolta az amerikaiakat, hanem igyekezett reális képet festeni Vietnam borzalmairól, így aztán rengeteg vitát váltott ki az Egyesült Államokban, de végül négy Oscar- és három Golden Globe-díjat nyert. Emellett 136 millió dollárt kaszált az amerikai filmszínházak pénztárainál, amivel az év harmadik legnagyobb bevételt hozó mozija lett: érdekesség, hogy az 1986-os csúcson vele párhuzamosan a toborzófilmnek is beillő Top Gun feszített.

+1. A tizedes meg a többiek (1965)
Rendezte: Keleti Márton
Főszereplők: Sinkovits Imre, Darvas Iván, Major Tamás, Pálos György, Ungváry László, Márkus László, Szabó Gyula, Cs. Németh Lajos

Nem maradhat ki az összeállításból egy magyar klasszikus sem, amely a heroikus eposzokkal szemben szintén arra koncentrál, hogyan próbál meg a háború borzalmai közepette boldogulni és túlélni néhány egyszerű ember, amikor már mindenki tudja, hogy közeleg a világégés vége. Keleti Márton húsz évvel a háború befejezése után forgatott vígjátéka minden idők egyik legnépszerűbb hazai filmalkotása pergő forgatókönyvvel és a 20. század második felének legnagyobb magyar színészeivel: Sinkovits Imre, Darvas Iván, Major Tamás, Ungváry László és Márkus László alakítása egyaránt feledhetetlen, de még az epizódszerepekben is szinte kivétel nélkül legendák láthatók. A film lassan öt évtized távlatából sem vesztett fényéből, szállóigék egész sorát adta a magyar utcai folklórnak, és ugyan néha felmerül, hogy érdemes lenne leforgatni a folytatását, erről szerencsére végül mindig letesznek az illetékesek – a megismételhetetlen remekműveket kár bolygatni.