Tizenkettőből egy

A kezdeti műveleti képesség elérésekor már megkezdtük a tényleges szállítási feladatok végrehajtását, de még nagyon sok munka kellett ahhoz, hogy idén novemberben elérjük a teljes műveleti képességet. Ennek fontos összetevői: a megfelelő létszámú és megfelelően kiképzett állomány, a küldetéseink végrehajtásához szükséges források és eszközök rendelkezésre állása és megbízhatósága, valamint az ezred pontosan kidolgozott működési folyamatai és eljárásrendje. Az állomány természetes körforgása miatt biztosítani kellett például a kiképzés folyamatosságát is – ilyen körülmények között nem lehet elég egy-egy időszakos kiképzési foglalkozás. Nem feledkezhettünk meg továbbá a repülőeszközökről sem: meg kellett győződnünk azok megbízhatóságáról és arról is, hogy képesek-e megfelelni a programban résztvevő nemzetek elvárásainak. Ebben az időben kellett kiépíteni a szállításokhoz elengedhetetlenül szükséges logisztikai láncolatot is.
Hangsúlyoznom kell, hogy a teljes műveleti képesség azt jelenti: minden feltétel adott ahhoz, hogy teljesíteni tudjuk feladatainkat. De – és számomra parancsnokként ez a legfontosabb – nem csak ebben az évben vagyunk képesek erre, hanem az elkövetkező években is. Ne feledkezzünk meg arról, hogy több mint 30 évre tervezett programról beszélünk. Ennek az alapjait kellett megteremteni, ezt jelenti a teljes műveleti képesség elérése. A programban résztvevő nemzetek sok pénzt invesztáltak abba, hogy a stratégiai légi szállítási képességet megszerezzék, és a teljes műveleti képesség elérésével ez a befektetés megtérül. Készen állunk – akkor és olyan mértékben, ahogy a nemzetek szeretnék és igénylik. Elméletileg évenként 3165 órát repülhetünk összesen és ezt maximálisan meg is tudjuk valósítani.

A fentiek közül melyik részfeladat jelentette a legnagyobb kihívást?

Nehéz lenne egyetlen tényezőt kiemelni, mert minden fentebb említett elem kritikus része az egész rendszernek. A személyi állomány, a kiképzési rendszer, a repülőgépek megbízhatósága, mint a logisztikai utánpótlás egyaránt fontos. Kétségtelen viszont, hogy a sikerhez vezető egyik kulcsfontosságú tényezőnek nevezhetem a program elindulása előtt kidolgozott működési alapelveket, eljárásrendeket és szabályzókat. A kiképzés terén ezek például a biztonságunkat hivatottak szolgálni. Mivel az Amerikai Egyesült Államok hadereje 1993 óta repüli a C-17-es típust, ezért a nálunk kialakult eljárások és módszerek megfelelő alapot nyújtottak a saját eljárásaink kidolgozásához. Tizenkét nemzet katonái szolgálnak itt és ezért minden tekintetben nélkülözhetetlen volt az egységes képzési – eljárási rendszer kidolgozása, mert mindenki más-más alapokkal és tapasztalatokkal érkezett, érkezik ide. Nagyon lényegesnek tartom, hogy mindenki ugyanazzal az alaptudással rendelkezzen és erre a kezdetektől fogva törekedtünk. A már bevált és bizonyított amerikai rendszereket és eljárásokat megvizsgáltuk és az ezred sajátosságainak megfelelően módosítottunk azokon – így alakult ki a HAW működési és kiképzési rendszere.

Alapvetően a küldetésünkre kell koncentrálni, hiszen egy célért dolgozik itt mindenki, ez a kiindulópont. Akár a HAW, akár a NAMPO, akár az MH Pápa Bázisrepülőtér, akár a Boeing tagja, akár családtag. Az is segít az összekovácsolásban, ha meghatározunk egy elérendő célt és ez mintegy vízióként ott lebeg a csapat előtt. Hiába tizenkét nemzet, de egy küldetésről, egy célról beszélünk és ezt csak egységes csapattal érhetjük el. Ha bárhol a világon megkérdezik, hogy melyik az a szervezet, amelyik C-17-es repülőgépeket használva a legjobb stratégiai légi szállítási képességgel rendelkezik, az kell, hogy legyen a válasz: a Pápán települt Nehéz Légiszállító Ezred. Ez a hosszú távú célunk. Mindig azt nézzük, hogy hol, miben lehetünk jobbak, és persze folyamatosan törekszünk a körülményeink javítására is. A C-17-es hangár például ilyen fejlesztés lehet: a gépek tervezett és váratlan karbantartását rövidebb határidőre és költséghatékonyabban tudnánk elvégezni.

A folyosó falán egy tablót láttam kifüggesztve a parancsnoki prioritásokkal, gondolom ezek is hozzájárulnak az ezred egységességéhez.

Igen, hat pontban foglaltam össze a sikeres működésünk feltételeit. Ezek közül az első: a megfelelő és egészséges munkahely, munkahelyi környezet megteremtése. A második az, hogy mindenki koncentráljon a küldetésre és arra, hogy ezt miként lehet a legjobban végrehajtani. A harmadik lényeges elem a nemzeti büszkeség, a patriotizmus kérdése. Mindenki legyen büszke arra, hogy honnan jött és építse bele a saját nemzeti tapasztalatait az itteni munkájába, így téve jobbá a működést. Lényeges, hogy ezt a büszkeséget ne keverjük össze a nacionalizmussal, mondván: „mivel én ilyen vagy olyan nemzetiségű vagyok, ezért majd én megmondom mit, és hogyan kell jól csinálni, mert jobban tudom". Ez a fajta hozzáállás teljes mértékben elfogadhatatlan. A negyedik lényeges összetevő a családtagok életminősége. Ha ugyanis a családom nem boldog itt Pápán, akkor én sem jövök jókedvűen dolgozni, nehéz a küldetésre összpontosítanom. Jómagam minden követ megmozgatok annak érdekében, hogy családjaink számára minden megfelelő legyen. Az ötödik pont az, hogy Magyarország vendégeiként kötelességünk jól bemutatni egyrészt saját nemzetünket és saját katonai szervezetünket, de pápai lakosokként részt kell vennünk a közösség életében, a közösségi munkában is. A hatodik és egyben utolsó pont: gondolkodjunk mindig hosszú távon. Már említettem, hogy a programot több mint harminc évre tervezték, ezért semmilyen tekintetben nem lebeghetnek rövid távú célok a szemünk előtt.

Gondolom az is kulcsfontosságú, hogy miként tud az ezred együttműködni a bázisrepülőtér állományával.

Magyarország több szempontból is megkülönböztetett szerepet tölt be ebben a programban. Egyfelől a tizenkét résztvevő nemzet egyike, de mint a program befogadó nemzete, felelőssége és kötelezettségei vannak annak sikerességével kapcsolatosan. Ne felejtsük el azt se, hogy a C-17-esek magyar felségjelzéssel repülnek és ezt nagyon kevés nemzet mondhatja el magáról. Magyarországnak erre nagyon büszkének kell lennie. Az MH Pápa Bázisrepülőtérrel, mint fő műveleti bázissal, nagyon szoros együttműködésben dolgozunk. Gangler László alezredes, a repülőtér megbízott parancsnoka és elődei is felismerték ennek szükségességét és jelentőségét. A szoros együttműködésre és közös gondolkodásra már csak azért is szükség van, mert nincs túl sok tapasztalat, nincs másik működő és másolható modell erre a felállásra. Feladataink sikeres végrehajtásához szükséges technikai feltételek és források jelentős részét a bázis biztosítja – ezért is kritikus a jó együttműködés.

Egy korábbi interjúban olyan házhoz hasonlította az ezredet, amely ugyan kívülről tetszetős, de belül még sok a tennivaló. Ez a megállapítás a teljes műveleti képesség elérése után is igaz?

Mindig van mit tenni, és mindig van hová fejlődni. A működésünk fejlődésére viszont mondok egy másik hasonlatot, ha megengedi, Magyarországgal kapcsolatosat. Tudja, olyanok vagyunk, mint a Rubik-kocka. A kockánál is, az egyik módszer szerint, először a sarkokat kell kirakni, aztán az éleket és így haladhatunk apró lépésenként a végső cél felé. Nálunk is sok-sok szempontot, sok kis darabkát kell helyesen forgatni, igazgatni, hogy készen legyen egy oldal. Hiába érkezik ide, mondjuk az Egyesült Államokból a lehető legjobb kiképző tiszt, ha például rossz diplomata és nem képes jól együttműködni más nemzetek tagjaival. Itt mindenkinek több oldalról kell megfelelnie munkakörében, csak így juthatunk előbbre.

Milyennek látja az ezrednél szolgáló magyarok munkáját?

Mind a kilenc magyar katonánk – három tiszt és hat altiszt – nagyon jól képzettek, és kiemelkedő munkát végeznek: a Magyar Honvédség és az ország egyaránt büszke lehet rájuk. A munkaköri leírásukon túlmenően is nagy energiákat mozgósítanak annak érdekében, hogy sikeresek legyünk. Sokat segítenek leküzdeni itt-létünk egyik legnagyobb kihívását, a magyar nyelv ismeretének hiányát is. Ez is bizonyítja, hogy Magyarország nagyszerű befogadó nemzete a programnak és tovább kell folytatnunk ezt a példaértékű együttműködést.

Fotó: Pap Ferenc, Zrínyi Média archív és a szerző