Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több mint 200 felvételiző 50 helyre

Szöveg: Markovics Zita hadnagy |  2014. március 11. 9:37

Kiváló fizikai állóképességgel és jó tanulmányi eredményekkel érkeztek a diákok a honvéd középiskolába.

Az egy héten át tartó felvételi eljárás a Gábor Dénes Elektronikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium oktatóit és nevelőit is megdolgoztatta, hiszen naponta negyven hallgató képességeit kellett felmérniük.

1595968276

A motivációs beszélgetéseken kiderült: sok diáknak katonák a szülei

„Jobbnál jobb adottságokkal rendelkező gyerekek szeretnének katonanövendékek lenni, nekünk pedig az a feladatunk, hogy észrevegyük és továbbfejlesszük ezeket a képességeket. Büszke vagyok arra, hogy az ország legkülönbözőbb településeire – beleértve Budapestet és a Dunántúlt − is eljutott az intézmény jó híre" – mondta el Berkecz Gábor igazgató.

„A 14−18 éves korosztály számára plusz kötelezettségeket jelentő szigorú katonai napirend és az intenzív elektronikai képzés sem tántorította el a jelentkezőket, a színvonalas oktatás és nevelés érdekében azonban mindössze ötven diákot veszünk fel az iskolába. A motivációs beszélgetéseken kiderült: sokuknak katonák a szülei, vagy éppen a felmenőik szolgáltak a seregben. Az a tapasztalatunk, hogy a »katonacsaládok« nálunk tudják leginkább jó helyen gyermekeiket, ami nagyon nagy öröm és egyben hatalmas felelősség is" − tette hozzá az intézményvezető.

1595968276

A fizikai szintfelmérésen is bizonyították a diákok, hogy céltudatosan készültek a honvéd középiskolába

Fekete András főhadnagy, a katonai oktatócsoport vezetője szerint idén még a tavalyinál is felkészültebbek voltak a gyerekek: „Ők maguk tették magasra a mércét. Az az ötven növendék aki bejut majd a honvéd középiskolába, négy egész feletti átlaggal rendelkezik. A fizikai szintfelmérésen is azt bizonyították, hogy céltudatosan hozzánk készültek, nem lepődtek meg az általunk támasztott magas követelményeken. A leendő katonanövendékek között közel harminc lány is volt, s néhányan pontszámaikkal a fiúkat is maguk mögé utasították".