Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzoltási gyakorlat a tatai helyőrségben

Szöveg: Pogrányi Viktória |  2017. április 23. 9:22

Április 10-én és 11-én tálcatűz-oltási gyakorlatot hajtott végre az MH 25. Klapka György Lövészdandárának állománya a Komárom-Esztergom megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vonulótűzoltó-állományának felügyelete mellett.

A két nap alatt összesen 151 fő részesült először elméleti, majd gyakorlati oktatásban, amelynek kötelező jellegű megtartását honvédelmi intézkedés is előírja a katonák számára.

1596030923

Az elméleti oktatás során a honvédek megtanulták, miként kell égő embert járműből, illetve épületből menteni, valamint hogyan kell eloltani az égő ruházatot. Megismerkedtek továbbá a habbal- és porral oltó készülékek hatásfokával szilárd, illetve folyékony felületen.

A tűzoltás gyakorlati részében a tűzoltók vízzel töltöttek meg egy fémtálcát, amelynek felületére benzin és gázolaj keverékét öntötték. A honvédek így tapasztalhatták meg, milyen tüzet oltani szabadtéren, nagy hőhatás mellett, változó széliránnyal. A hangsúly az oltómozdulatok, valamint a porral oltó használatának elsajátításán volt, ellenőrzött körülmények között.

1596030923

Fotó: Kapás Viktor István hadnagy és a szerző felvétele