Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzszerészek: 36 bejelentést kaptak az elmúlt héten

Szöveg: Szűcs László |  2016. szeptember 1. 12:02

A 34. héten, azaz augusztus 22−28. között 36 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 12 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Bátyi Edina főtörzsőrmestertől, az alakulat kommunikációs altisztjétől megtudtuk azt is, hogy a tűzszerészek 2016-ban eddig 1392 bejelentést kaptak.

Augusztus 22-én Siófokra kellett kivonulniuk a tűzszerészeknek, mivel a Bláthy Ottó úton, építési munkálatok közben egy 10,5 centiméteres repesz-romboló gránátot találtak. A második világháborús robbanószerkezetet a Bukta Balázs százados vezette járőr szállította el a helyszínről a központi gyűjtőbe.

Augusztus 23-án a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tibolddarócon akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek: a település határában, mezőgazdasági munkálatok közben került elő egy 10,5 centiméteres repesz-romboló gránát, amit a Lakatos Sándor főtörzsőrmester vezette járőr szállított a központi gyűjtőbe.

Augusztus 26-án a Fejér megyei Baracskáról érkezett a bejelentés a tűzszerészügyeletre, hogy az Annamajorban, földmunkák közben egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátot találtak. A robbanószerkezetet a Martin László zászlós vezette járőr szállította el a helyszínről a központi gyűjtőbe.

Címkéktűzszerész