Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tűzszerészek: túl az ezredik bejelentésen

Szöveg: Szűcs László |  2015. május 20. 9:10

A 20. héten, azaz május 11-17. között 63 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 25 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Csörgei Csilla törzsőrmester, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2015-ben eddig összesen 1058 bejelentést kaptak.

Május 11-én, Budapesten, a Széll Kálmán tér felújítása közben került elő egy FAB-100-as típusú, szovjet gyártmányú bomba. Mint a helyszíni vizsgálat során kiderült, nem tartalmazott gyújtószerkezetet. A bombatestet a Hadházi Sándor zászlós vezette járőr a központi gyűjtőbe szállította.

Ugyanezen a napon a Pest megyei Tárnokon is akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek: a Zámori úton, csatornaásás közben találtak rá egy második világháborús robbanószerkezetre, amelyről a Zsolnay Gábor százados vezette járőr megállapította, hogy egy 8,8 centiméteres, német gyártmányú légvédelmi rekeszgránát. A robbanótestet a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállították.

Május 12-én a Heves megyei Gyöngyöshalászon, az épülő gumigyár területén egy 120 milliméteres aknavetőgránátot találtak. A második világháborús robbanószerkezetet az Ember István százados vezette tűzszerészjárőr a központi gyűjtőbe szállította.

Címkéktűzszerész