Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új irány a toborzásban

Szöveg: Márton Boglárka |  2019. március 24. 13:01

Értékelő és feladatszabó értekezletet tartottak a toborzók március 20-án. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2019-es mottója: „Tedd, vagy ne tedd, de sohase próbáld!”

1599200452
Szűcs Imre ezredes, parancsnok kiemelt feladatként határozta meg a digitális világban élő fiatalokkal való kapcsolatépítést, amelyhez elengedhetetlen, hogy közös „nyelvet" beszéljenek velük, és növeljék az aktivitást a közösségi médiában. A megváltozott körülményekhez történő alkalmazkodás egyik eleme, hogy bejegyzéseken, fotókon és videókon keresztül adnak naprakész információkat az érdeklődők számára, amellyel a fiatalok közelebb érezhetik magukat a katonákhoz, azok életéhez és munkájához. „A cél az, hogy a kívülálló számára bonyolult „rendszer" még átláthatóbbá váljon és a fiatalok jobban megismerjék a Magyar Honvédség által nyújtott lehetőségeket" – mondta az ezredes.

1599200453
Az eseményen dr. Trembeczki László András, a HM EI Zrt. vezérigazgatója díjjal ismerte el az eredményes közös munkát a parancsnokággal. Szűcs ezredes a Katonai Igazgatási Osztálynak adta az év alegysége díjat, az Együttműködési Díjat pedig a veszprémi Pannon Egyetem kapta. Mihócza Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnöke országjáró előadás-sorozat ezen állomásán felhívta a figyelmet a „brand-építés" és a honvédség állománymegtartó képességének fontosságára.

1599200453
A toborzóállomány 2019-ben is ezernyi rendezvényen vesz részt – a kitelepüléseken új arculattal (sajtófalak, pavilonok és „roll–upok" segítségével) igyekszik felhívni a figyelmet a Magyar Honvédségre mint munkahelyre.