Új utakon a logisztikusok
Szöveg: Kovács Dániel | 2013. november 21. 9:17A katonai logisztika időszerű kérdései címet kapta a logisztikusok fegyvernemi napjához kötődő, immár hagyományos szakmai konferencia. Az idei rendezvény célja a Magyar Honvédség logisztikai rendszerében lezajlott változások bemutatása volt, illetve az átalakítások lehetséges irányainak tudományos értékű áttekintése külföldi példákkal szemléltetve.
![1595963187](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f20773417831659149152.jpg)
Baráth István dandártábornok, az MH Logisztikai Központ parancsnoka
Megnyitóbeszédében Baráth István dandártábornok, az MH Logisztikai Központ parancsnoka kiemelte: a közelmúltban ismét mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen 2013 júniusában jött létre a konferenciának otthont adó Logisztikai Központ.
A rendezvény első blokkjában osztrák, cseh és német meghívott vendégek mutatták be országuk hadserege, illetve ezen belül is a katonai logisztikai rendszerek változásait, azok irányait. A három külföldi példa alapján megállapítható volt, hogy országonként más a kiindulási alap, mások a lehetőségek, ugyanakkor az elképzelések számos ponton hasonlóságot mutatnak. A változásokat alapvetően két tényező generálja. Az egyik a gazdasági válságból eredő költségcsökkentési kényszer, a másik a megváltozott biztonsági környezet és feladatrendszer indukálta változások. A válasz mindkettőre a szervezet átalakítása.
![1595963188](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f2077345a58c600519625.jpg)
Dieter Jocham mk. dandártábornok, az osztrák BundesHeer Logisztikai Iskola
parancsnoka
A megváltozott biztonsági környezet miatt előtérbe kerülnek a szövetségi kötelékben végrehajtandó missziós műveletek, amelyek telepíthető, interoperábilis képességeket igényelnek, nem csak a harcoló, hanem a logisztikai képességek oldaláról. A logisztikai képességek is koncentrálódnak, egységes irányítás alá kerülnek, hogy a képességeket hatékonyabban lehessen a harcoló erők támogatására alkalmazni. Előtérbe kerülnek a többnemzeti összefogással kialakítható képességek, amelyek segítségével növelhető az interoperabilitás és csökkenthetőek az egyes nemzetek logisztikai lábnyomai a műveletekben. Mindemellett – ahogy a meghívott nemzetek képviselői elmondták – a nemzetek kiemelt figyelmet fordítanak a meglévő képességeik megőrzésére, hatékonyabb szervezetre történő átalakítására.
A második blokkban a Magyar Honvédség logisztikai rendszerének idei évi átalakításáról volt szó. Bemutatkozott a HM Közgazdasági és Pénzügyi Hivatal és a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal elemeinek összevonásával felállított HM Védelemgazdasági Hivatal, illetve a HVK Logisztikai Csoportfőnökség ismertette a katonai logisztika rendszerének átalakításával kialakult struktúrát, felelősségi területeket és hatásköröket. A rendezvény megmutatta, hogy szükség van az ilyen konferenciákra, az együttgondolkodásra, hogy a vélemények közelebb kerüljenek egymáshoz.
![1595963188](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f207734a65dc458365704.jpg)
Osztrák, cseh és német vendégek is érkeztek a konferenciára
Fotó: Galovtsik Gábor