Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újabb mérföldkő a vezető altisztek felkészítésében

Szöveg: Rédei Istvánné |  2014. december 15. 9:25

A december 12-én megrendezett kibocsátóünnepséggel befejeződött a második összhaderőnemi vezető altiszti tanfolyam Szentendrén, az MH Altiszti Akadémián. Az alakulat Kinizsi Pál Altiszti Oktatási Osztálya szervezésében megrendezett kurzus még szeptember 1-jén kezdődött.

A tanfolyam tizenkét hallgatóját az alakulat-, illetve zászlóaljszinten szolgáló vezető altisztekből választották ki. A kurzus végén a hallgatók írásbeli és szóbeli vizsgát is tettek.

A vizsgák után a vizsgabizottság egybehangzó véleménye az volt, hogy a Magyar Honvédség − a felkészítés eredményességének és a hallgatók példaértékű hozzáállásának köszönhetően − tapasztalataikban, rendszerezett ismereteikben és nem utolsósorban személyi kapcsolataikban megerősödött vezénylőzászlósokkal gazdagodott.

1595984469

Bozó Tibor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka a vizsgabizottság elnökeként Kriston István főtörzszászlóssal, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósával együtt vett részt a hallgatók vizsgáztatásában. Mindketten egyetértettek abban, hogy a most vizsgát tett vezető altisztek „többé váltak a képzéssel és új lendületet nyertek tőle."

A 4,5-es vizsgaátlag önmagáért beszél, de ezenfelül a vezénylőzászlósok ismét bizonyították, hogy kellő motiváltsággal és egymás kölcsönös tiszteletével, elfogadásával kiváló eredményeket lehet elérni, és nagyon jó közösséget lehet kialakítani.

1595984469

A vizsgabizottság döntése nyomán külön elismerésben részesült − kiváló tanulmányi és vizsgaeredménye elismeréseként − Csete László törzszászlós, aki nagyon szép szóbeli felelettel „védte meg" kiváló záróvizsga-dolgozatát, ezzel öregbítve a tatai harckocsizók elismertségét.

A kibocsátóünnepségen hagyományteremtő szándékkal adták át a „primus inter pares", azaz az „első az egyenlők között" díjat is. A tanfolyam tizenkét hallgatója a Hódmezővásárhelyen szolgáló Gombos Sándor törzszászlóst tartotta méltónak erre a különleges elismerésre, aki példaértékű hozzáállásával, emberi tartásával követendő mintát ad a fiatalabb altisztgenerációk számára.

1595984469

Fotók: a szerző felvételei