Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újra együtt…

Szöveg: Márton Boglárka hadnagy | Fotó: Balassi Bálint Bajtársi Egyesület |  2020. augusztus 4. 8:18

Több hónap kihagyás után újra ülésezett a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület. A szervezet tagjai rendszeresen tartanak összejöveteleket, azonban a veszélyhelyzet miatt az elmúlt időszakban nem találkoztak egymással.

1596522005

Az idén 31 éve alakult egyesület egy összetartó közösséget alkot, melyben az egykori bajtársak támogatják egymást, ápolják, népszerűsítik a katonai hagyományokat és igyekeznek megnyerni ügyükben a civil, a gazdasági és az önkormányzati szervezeteket. A klub – kitűnő történész tagjai által – nagy figyelmet fordít az ország történelméhez fűződő évfordulókra és arra, hogy megemlékezzenek a híres történelmi személyekről. Emellett nyitottak a honvédség fejlesztésével kapcsolatos kérdésekre is.

1596522006

A közeljövő feladatainak átbeszélése mellett most vehette át miniszteri elismerését március 15-e alkalmából Mühlbacher Mária, aki évek óta sokat tesz a nyugállományú szervezetekért és a honvédelem ügyéért. A másik jutalmazott Szántai Istvánné nyugállományú  törzszászlós volt, aki a honvédelem napja alkalmából az Aranykor Kitüntető Cím bronz fokozatában részesült eredményes tevékenységének elismeréséül.

1596522007

A születésnapi gyertyák a 70 éves Magócsi Zoltán nyugállományú ezredesért, a 80 éves Szombathelyi Ferenc nyugállományú vezérőrnagyért és a hamarosan 85 éves Hoffmann Ernő nyugállományú alezredesért égtek, akik mindannyian életvidám, egészséges emberek. Összetartásuk, az egykori kollégák egymás iránti szeretete és tisztelete mindannyiunk számára követendő példa.

1596522008