Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újra hangos volt a Zrínyi-vár Szigetváron

Szöveg: Szily Béla Gábor hadnagy |  2016. szeptember 25. 21:04

Zrínyi és Tinódi emlékezete – egy nap a honvédelemért címmel rendezett versenyt a Baranya Megyei Védelmi Bizottság és a Szigetvári Járási Hivatal a napokban.

1596020444

A versenyre – amin 24 közép- és általános iskolás csapat mérte össze a tudását – idén az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) pécsi, 7. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda (7. KIÉI) munkatársai is meghívást kaptak.

1596020444

A rendhagyó módon ágyúlövéssel kezdődő járőrverseny során három körben, 24 állomáshelyen kellett bizonyítaniuk a csapatoknak. Az első körben Zrínyi-korabeli ügyességi feladatokat – például ágyúhúzást, kardvívást,  ágyúgolyó-gurítást – kellett végrehajtaniuk.

1596020444

A második körben elméleti felkészültségüket mérhették össze, míg a harmadik feladatsorban – egyebek mellett –  egészségügyi ismeretek, gépkarabély szét- és összeszerelés, airsoftlövészet, mátrixtájékozódás, fegyveres váltófutás, mocsárjárás, sebesültszállítás és kerékhúzó váltóverseny is szerepelt – mégpedig a KIÉI munkatársainak közreműködésével.

1596020444

Fotó: Hegedüs Norbert őrnagy