Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újra Magyarországon rendezik meg a Szőke Lavina gyakorlatot

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta hadnagy |  2015. szeptember 3. 11:05

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött meg a „Blond Avalanche 2015” (Szőke Lavina 2015) elnevezésű gyakorlat Hódmezővásárhely főterén. A TISZA Többnemzeti Műszaki Zászlóalj évente megrendezendő árvízvédelmi gyakorlatának négy év után újra Magyarország ad otthont.

1595999504

A TISZA Többnemzeti Műszaki Zászlóalj 2002-ben jött létre. A magyar-román-szlovák-ukrán részekből álló zászlóalj árvízi katasztrófavédelmi gyakorlatának célja, hogy gyakoroltassa és bemutassa a többnemzeti alegység erőinek műveleti hatékonyságát és az árvízvédelmi feladatok végrehajtásába bevonható elemeinek képességét. Feladata, hogy a Tisza vízgyűjtő területén bekövetkezett árvizek, illetve más természeti csapások, ökológiai katasztrófahelyzetek esetén segítse az érintett lakosságot, és aktívan részt vegyen a károk elhárításában, bármely fél részéről is érkezzen a felkérés.

A számítógéppel támogatott, zászlóalj szintű parancsnoki és törzsvezetési gyakorlat során egy szimulált katasztrófahelyzetet kezel az állomány. Ilyen jellegű közös gyakorlatot minden évben felváltva rendeznek a résztvevő nemzetek. Magyarország eddig három alkalommal volt helyszíne a Blond Avalanche gyakorlatnak, utoljára 2011-ben.

1595999504

Idén a Magyar Honvédséget – többségében – az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Művelettámogató Műszaki Zászlóalj és a Harctámogató Műszaki Század katonái képviselik. A hódmezővásárhelyi Kossuth téren felsorakozott katonákat dr. Orosz Zoltán altábornagy köszöntötte. A Honvéd Vezérkar főnökhelyettes beszédében a gyakorlat fontosságát hangsúlyozta és kiemelte, hogy a zászlóaljba kijelölt magyar műszaki alegységek jelentős katasztrófavédelmi-tapasztalatokkal rendelkeznek, részt vettek az elmúlt évtized árvízi védekezéseiben, valamint a vörösiszap-katasztrófa elhárítási munkákban is.

1595999504

„A 2015-ös magyar vezetői nemzeti szerepkör keretében egyik fontos feladatunknak tekintjük, hogy a négy ország politikai és katonai vezetésének döntése értelmében a zászlóalj felelősségi körzetét kibővítsük a Dunára és vízgyűjtő területére is. Ezt az elképzelést a múlt évi ülésén a többnemzeti irányító csoport támogatta, politikai vezetőink pedig elfogadták a javaslatot" – mondta Orosz altábornagy.

A megnyitót követően megkezdődik a résztvevő alegységek felkészítése a szimulált katasztrófahelyzet elhárítására, amelynek eredményességéről a gyakorlat záró napján ad számot a TISZA Többnemzeti Műszaki Zászlóalj kijelölt állománya a szentesi vízi gyakorlótéren.

1595999505

Fotó: Búz Csaba hadnagy