Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újra Tekerj a sereggel!

Szöveg: Antal Ferenc |  2016. szeptember 16. 12:19

Kilencedik alkalommal rendezik meg a „Tekerj a sereggel!” (TAS) elnevezésű kerékpártúrát. Az „Egy nap a honvédelemért!” szlogen jegyében megrendezendő sportesemény szeptember 22-én, csütörtökön rajtol Szentesről. A részletekről Nyikos Imre alezredessel, az MH Híradó és Informatikai Rendszerfőközpont, Informatikai Főközpont parancsnokával, a kerékpáros-rendezvény egyik szervezőjével beszélgettünk.

1596019859

„Tavaly ősszel a Dunakanyarban szerveztünk volna egy TAS-kerékpártúrát, ami a déli határ mentén kialakult helyzet miatt elmaradt. Emiatt, bár a mostani »Tekerj a sereggel!« program a tizedik, amit megszervezünk, valójában csak a kilencedik, amit meg is rendezünk" – tudtuk meg Nyikos Imrétől. Az alezredes hozzátette: szenvedélyes túrázóként az átlagosnál jobban ismeri az országot, ezért minden túrára igyekszik olyan terepet találni, amely „élménydús a résztvevők számára." „Mindig olyan helyeket keresünk, ahol vannak látványosságok. De a sportérték és a látványosságok mellett fontos az is, hogy biztonságosan tudjunk több száz embert mozgatni. A szentesi TAS előkészületei során is lekerekeztünk legalább 200 kilométert, mire kiválasztottuk azt a 84-et, amin érdemes végigmenni" − mondta az alezredes.

A szervező kiemelte: az első, a Balaton körül megrendezett túrát mintegy hetvenen fejezték be. „Ehhez képest az idei, négyszáz feletti nevező a rendezvény sikerességét bizonyítja. Egyébként a szervezőtársaimmal úgy látjuk, hogy ennyi ember mozgatható még biztonságosan" − fogalmazott az alezredes.

1596019859

Bár az eddigi TAS-rendezvények közül nyolc valamilyen tóhoz vagy folyóhoz kötődött, a terep választásának szempontjai között nem meghatározó a víz jelenléte. „Az első őszi túra például Velem környékén volt, ahol a második világháború utolsó napjaiban a magyar koronát őrizték. Itt megálltunk és megemlékeztünk erről a történelmi eseményről. Az idei őszi TAS-sal visszatérünk a Tisza környékére − egyrészt a vizes hagyományokat követjük, másrészt pedig a Feszty-emlékévre hívjuk fel a figyelmet a Szentes és Ópusztaszer közötti túrával és a Feszty-körkép megtekintésével" − tette hozzá az alezredes.

A szervezők egy különlegességgel is készülnek a csütörtökön rajtoló túrán. „Igazi kuriózum lesz a pontonhidas átkelés a Tiszán, amelyhez a felszerelést és a szakmai tudást a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái adják" – mondta az alezredes, hozzátéve: az átkelés során is be kell tartaniuk a biztonsági rendszabályokat, ezért a pontonhídon senki nem tekerhet, mindenkinek tolnia kell a kerékpárját, de „az élmény ettől még hatalmas lesz". Az ópusztaszeri kirándulás, azaz a Feszty-körkép megtekintése után a kerékpárosokat a szentesi katonák egy PTSZ lánctalpas kétéltűvel szállítják majd vissza a Tiszán − mivel a kiképzési céllal felépített pontonhidat addigra elbontják.

1596019859

A szervezőtől megtudtuk azt is, hogy a TAS keretében Szentesen egy rövidebb, 13 kilométeres túrát is szerveznek. Erre elsősorban a helyi családokat várják, akik szintén átkelhetnek a pontonhídon, közelebbről megismerve ezzel a szentesi műszaki ezred munkáját. Erre a túrára egyébként több száz érdeklődő − köztük gyerekek − részvételét jelezték.

„A katona legjobb barátja az időjárás" – válaszolta Nyikos alezredes arra a kérdésre, vajon mi történik akkor, ha a meteorológia rossz időt jelez a túra idejére. „A meteorológiai szolgálatunk – az MH Geoinformációs Szolgálat alárendeltségében – minden évben nagyon sokat segít a szervezés alatt" – fűzte hozzá.

(A szeptember 22-én kezdődő Tekerj a sereggel! kerékpáros túrára nevezni ide kattintva lehet! Nevezési határidő: szeptember 20., 12:00 óra.)

Fotó: archív (felvételeink az idei Balaton körüli túrán készültek)

Címkéksport