Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újra zászlósi alaptanfolyam Szentendrén

Szöveg: Kovács Zsuzsanna őrmester |  2012. szeptember 21. 19:56

Újabb feladat végrehajtása kezdődött meg az MH Altiszti Akadémia szerteágazó és széles spektrumot magában foglaló képzési és kiképzési programjának keretében.

A Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola augusztus 1-jei integrálódását követően szeptember 17-én az első alkalommal kezdődött zászlósi alaptanfolyam az újjászerveződött Kinizsi Pál Altiszti Oktatási Osztály szervezésében. A kurzuson harminchárom zászlós és főtörzsőrmester vesz részt. 

1595941878

Tizenkét hetes képzés három fő részből áll: az általános, a szakmai alapozó, majd a szakirányú képzésből. Ez idő alatt a hallgatók naprakész ismereteket szereznek a katonai vezetés, a biztonságpolitika, a jog, az ügyvitel, a harcászat, a humán-, valamint személyügy, a logisztika, a pedagógiai módszertan és vezetés területén is. Mindezek mellett a kiképzés alatt végig nagy figyelmet fordítanak a fizikai erőnlét fejlesztésére. A tanfolyamot elméleti és gyakorlati vizsga zárja.