Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Újra zengett a Wigner iskola aulája

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. december 15. 10:36

A napokban rendezték meg az egri Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium kilencedik osztályos, a kadét program keretében katonai alapismereteket tanuló diákjainak kadettavató ünnepségét. 

1596042486

Az iskola hagyományrendszerében hosszú évek óta kiemelt helyet elfoglaló rendezvény az idei évben sem csak a honvédelem iránt érdeklődő fiatalokról szólt, hanem a bajtársiasságról, a katonai példaképekről, valamint az egri katonai gyökerekről is.

A kadettavatón – melyen mások mellett részt vett dr. Pajtók Gábor kormánymegbízott, a Heves Megyei Kormányhivatal vezetője, Takács Attila dandártábornok, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka, Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa, Mikusi Zsolt ezredes, a Honvéd Vezérkar Kiképzési és Oktatási Csoportfőnökség Oktatási Osztályának vezetője, dr. Papp Ferenc ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztály, Társadalmi Kapcsolatok Osztály vezetője, Bozó Tibor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka és Vitár Zsolt alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnokhelyettese – elhangzott: a 2017/2018-as tanévtől az iskola katonai tagozatos diákjait már nem csak a kadett kitűző különbözteti meg az intézmény többi tanulójától, de az összetartozás-tudat erősítésének érdekében csapatzászlót is készítettek.

1596042487

A zászlóra az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság zászlószalagot adományozott, amit Vitár Zsolt alezredes kötött fel.
A kilencedikes kadetteknek a kitűzőt – a hagyományoknak megfelelően – Bozó Tibor dandártábornok, az együttműködő katonai szervezet parancsnoka adta át.

A Wigner-középiskola kadettjeit, a meghívott vendégeket és szülőket Takács Attila dandártábornok köszöntötte. Beszédében kifejtette, hogy a honvédelmi nevelés nem csak az iskola és Eger város ügye, hanem országosan kiemelt feladat is. A tábornok felhívta a diákok figyelmét a tanulás, a sportolás és a hazaszeretet fontosságára.

Az ünnepség zárásaként Busák István igazgató a kadett logó átadásával tiszteletbeli Wigner kadetté avatta Takács Attila dandártábornokot, Mikusi Zsolt ezredest, dr. Papp Ferenc ezredest és Vitár Zsolt alezredest.