Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepelt a radarszakma

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2013. február 6. 17:11

Évről évre különös ünnep február 6-a, a rádiótechnikai csapatok napja. Azért különös, mert még ezen a napon – a szakma ünnepén – sem ünnepelhet az MH 54. Veszprém Radarezred összes katonája.

1595948760

Ugyanis ezen a napon is vannak olyanok, akik a holdat 1946. február 6-án éjjel úgymond „megradarozó" dr. Bay Zoltán életútjának ismertetése közben is a radarszázadoknál, vagy éppen a légi vezetési és irányítási rendszerekkel dolgozva őrködnek hazánk légterének szuverenitása felett. Hiszen ez a munka soha nem fejeződik be…

Többek között erre is emlékeztette a hallgatóságot Vörös Zoltán okleveles mérnök alezredes, a radarezred megbízott parancsnoka, aki visszatekintett az elmúlt egy év kiemelkedő radaros eseményeire. Hangsúlyozta: az év elején elkészült a medinai radar 28 méteres betontornya. 

1595948761

A megbízott parancsnok szerint a közeli jövő legfontosabb két eseménye a másik két radar − a bánkúti és a békéscsabai − hónapokon belülre datálható hadrendbe állása. Ha pedig ez megtörténik – Vörös Zoltánt idézve – „a magyar radarkultúra új és modern radarokkal fog gazdagodni".

Huszár János dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke beszédében kijelentette: a radarezred a haderő „egyik kulcsfontosságú katonai szervezete, hiszen nemcsak hazánk, de a NATO-szövetség szempontjából is nélkülözhetetlen képességekkel rendelkezik." Mint mondta, a biztonság érdekében több mint ezer katona és közalkalmazott fáradozik a nap huszonnégy órájában azon, hogy megbízható radaradatokat szolgáltasson.

1595948761

A fentebb említett több mint ezer katona közül néhányan az ünnep alkalmából különböző elismerésekben részesültek. Egyikük, Kovács Imre százados, a 12. Radarszázad (Juta) parancsnokhelyettese jubileumi születésnapja alkalmából ajándéktárgyat vehetett át felettesétől.

„Radarosként létezem, több mint harminc éve. Ez a nap, a rádiótechnikai csapatok napja számomra pontosan azt jelenti: mindig is radarosnak éreztem és érzem magam. Szakmám szépsége az, hogy napi szinten történhet szokatlan esemény, és ilyenkor gyorsan kell döntéseket hozni. Nem váratlan események ezek, ám még ennyi idő után is kizárják a rutinszerű munkavégzést" – összegezte a honvedelem.hu kérdésére február 6-a lényegét az ünnepelt.

1595948761

Fotó: A szerző felvételei