Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Unokákkal ünnepeltek

Szöveg: Galambos Sándor |  2016. december 28. 18:43

Családias hangulatban, a karácsonyi előkészületek jegyében szervezték idei utolsó klubfoglalkozásukat a Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Egyesülete tagjai Kecskeméten.

Unokákkal közösen tartották idei utolsó foglalkozásukat a Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Egyesület tagjai. A karácsonyi hangulatról, a terem feldíszítéséről és a finom süteményekről a „házigazdák", a megszokottnál is vidámabb hangulatról pedig az ifjú „vendégek" gondoskodtak.

1596025275

Az előkarácsonynak is tekinthető klubfoglalkozás résztvevőit Bartos Gyuláné és a kecskeméti egyesület elnöke, Csóka Tamás nyugállományú ezredes köszöntötték, ezt követően pedig az unokák léptek a feldíszített fenyő előtti képzeletbeli pódiumra. Csóka Luca Eszter, Váci Kata, Csóka Fanni és Csóka Botond versekkel, énekekkel, vidám történetekkel csalt mosolyt a nagypapák és a nagymamák arcára, Szemerédi Gréta pedig egy fergeteges diszkótáncot adott elő saját, helyben rögtönzött koreográfiájára.

Természetesen valamennyi ifjú szereplő ajándékot kapott.

1596025276

A foglalkozás „hivatalos" részének végén pedig az egyesület tagjai, Polyák Istvánné, Kádár Istvánné, Nemes Józsefné és Katonáné Kovács Irén karácsonyi témájú versek és prózák felolvasásával idézték meg az ünnep hangulatát.

1596025276

Fotó: a szerző felvételei

Címkékkarácsony