Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Úszó múzeum – Magyar Honvéd magazin kiajánló

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. augusztus 8. 14:52

Immár a nagyközönség által is látogatható az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének első monitorja, a LEITHA/LAJTA. A jelenleg a Batthyány térnél horgonyzó hadihajó állandó helye a tervek szerint a Parlament előtt lesz, s turistavonzó látványosságként szolgál majd.

1595976686
A világ számos nagyvárosában (gondoljunk csak az angliai Portsmouth-ra, a hollandiai Amszterdamra, a svédországi Stockholmra vagy az egyesült államokbeli New York-ra) az adott ország történelmében meghatározó szerepet betöltött kereskedelmi és hadihajók a városkép részét alkotják. Hasonló szerepe lehet a jövőben a LEITHA/LAJTA monitornak is, amely a tervek szerint a négy esztendővel ezelőtti újrakeresztelésének helyszínén, a Parlament épülete előtti Duna-szakaszon kapna állandó helyet.

Az SMS LEITHA és testvérhajója, az SMS MAROS építése 1870 nyarán vette kezdetét, az úszó egységek 1872-ben álltak hadrendbe. Az Osztrák–Magyar Monarchia első két dunai monitorja nagyon hasonlított a hajótípus névadójára, az 1862-ben vízre bocsátott amerikai USS MONITOR-ra: mindenféle hagyományos felépítmény, árboc, vitorlázat vagy kötélzet nélkül, teljes egészében fémből készültek, gőzgép hajtotta őket, forgatható ágyútornyot kaptak, fedélzetük pedig alig valamivel volt a víz szintje felett. Ami viszont nem látszott: az osztrák–magyar hajók merülése mindössze 1,06 méter volt, szemben az amerikai változat 3,2 méterével.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin augusztus 8-án, pénteken megjelenő számában!)