Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Utazik a Repülőnap

Szöveg: Kovács Zoltán |  2013. május 22. 15:39

Szeretnénk minden fehérvárit meghívni, hogy látogassák meg a városba érkező Repülőnapot népszerűsítő kamiont, amely óriási élményt kínál gyerekeknek, felnőtteknek és idősebbeknek is – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón május 22-én.

1595954477

Május 24-26-án Székesfehérváron, a Palotai úton áll meg az a speciális kamion, amely azért járja az országot, hogy az érdeklődők már az augusztusi rendezvényt megelőzően találkozhassanak a Repülőnap élményvilágával. A szétnyitott állapotában 100 négyzetméter zárt rendezvényhelyszínt biztosító bemutatótérben Digitális és 4D-s bemutatókon, illetve szimulátorokban ismerkedhetnek meg a Magyar Honvédség és a légierő történetével, a magyar vadászpilóta-képzéssel és a Gripen vadászgépekkel.

A digitális bemutatót hagyományos kiállítás is kiegészíti, ahol repülőgép makettek, a repüléshez kapcsolódó relikviák és fotók is megtekinthetők. A látogatók bluebox fotózáson is részt vehetnek, ahol az elkészült képen egy Gripen vadászgép előtt pózolhatnak, mint pilóta, illetve ingyenes wifi és bluetooth kapcsolaton keresztül exkluzív tartalmakhoz is hozzájuthatnak.

Természetesen, magára az augusztus 3-4-én megrendezésre kerülő Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóra is vehetnek itt jegyet, amin Ugrik Csaba Ezredes, a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis bázisparancsnoka beszámolója szerint 20 ország légiereje jelezte részvételét, illetve a környező országokból több civil résztvevő is érkezik.

A roadshow további állomásai Pécs, Békéscsaba, Szombathely, Győr, Eger, Debrecen, a Forma 1-es futam alatt a Hungaroring és természetesen a kecskeméti Repülőnapon is szeretettel vár minden érdeklődőt a rendezvénykamionon.