Uzsok hőse (2. rész)

Szöveg: M. Tóth György | 2015. december 20. 7:07

„Az ellenség minden rohama és dühös támadása ellenére az Uzsoki hágót nem tudta elragadni. Csoportunk, mely itt hónapokon át küzdött a hágó mindkét oldalán és tőle északra, sziklaszilárdan tartja állásait.” A Monarchia győzedelmes hadijelentése 1915. május 8-án látott napvilágot. Mindössze azt felejtették ki belőle, hogy a csoport magyar tábornok, Szurmay Sándor altábornagy nevét viseli, és a Keleti-Kárpátokban magyar katonák ezrei írták vérükkel a harctéri sikerek történetét. Az első világháború kiemelkedő hadvezére, vitéz uzsoki báró Szurmay Sándor vezérezredes, egykori honvédelmi miniszter 155 éve született. (Tegnapi cikkünk folytatása!)

Szurmay Sándort 1917. február 17-én harctéri beosztásából Budapestre rendelték, hogy honvédelmi miniszterként szolgálja tovább szeretett hazáját. Távozása után hadteste neve helyett a 24. számot kapta.
A háború legnehezebb éveiben, a Tisza-, az Eszterházy-, végül a Wekerle- kormányban vezette a honvédelmi tárcát. Mígnem a Monarchia és Németország erőforrásai kimerültek, és bekövetkezett az összeomlás.
Budapesten és a vidéki nagyvárosokban háború- és Monarchia-ellenes tüntetések bontakoztak ki. A katonák uralkodói névjellel ellátott sapkarózsáik helyére őszirózsát tűztek.

Erről a jelképről elnevezett őszirózsás forradalom kitörése után Szurmay nyugdíjba kényszerült. Első „nyugdíjas" napja 1919. január elseje volt.
Visszaemlékezésében, majd’ két és fél évtized múltán írta: „1919 februárjában a köztársasági kormány letartóztatott és internált, mert szerintük én voltam okozója a háború hosszú tartamának. A tanácsköztársaság alatt a budapesti Gyűjtőfogházba zártak. Innen a kommunizmus bukásakor szabadultam ki. Azóta nyugalomban töltöm napjaimat, feldolgoztam háborús élményeimet, feljegyzéseimet."

Szurmay Sándort, Uzsok hősét a két világháború közti Magyarországon nagy megbecsülés övezte. 1929-ben vitézzé avatták. 1941-ben előléptették vezérezredessé, a Magyar Háborús Emlékéremmel is kitüntették. Hadvezéri múltja, katonai erényeinek elismeréseként kinevezték a parlament felsőházának örökös tagjává, a véderőbizottságnak, a külügyi bizottságnak, a kereskedelmi és közlekedési bizottságnak, nemkülönben, az országos honvédelmi bizottságnak is tagja volt.
Több település választotta díszpolgárává. Számos társadalmi megbízatás, részvénytársasági igazgatótanácsi tagság töltötte ki mindennapjait. Élete végéig tiszteletbeli elnöke volt annak a nevét viselő alapnak, amelyet a rokkant honvédek, honvéd özvegyek és árvák megsegítésére hívott életre.

A sporthorgászok, a vadászok szaklapjainak olvasói rajongtak hozzáértő, természetféltő soraiért. Alapító tagja volt a Magyar Katonai Írók Körének. Ifjú tisztként, harctereket megjárt tábornokként írt publikációinak se szeri, se száma.
A magyar katona a Kárpátokban című kötete a hős elődök emlékét őrző katonáknak ‒ kézikönyv. Tisztjeiről, közkatonáiról, a csaták félisten hőseiről szóló, mátyásföldi nyaralójában papírra vetett sorait az 1940. évi könyvnapon olvashatta először a közönség.
Tetteinek és személyének emléke évtizedeken keresztül az elhallgatás bélyegét viselte.

Erről Baráth Ernő ezredes, a hadvezér nevét viselő alakulat, a vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár megbízott parancsnoka beszélt a XVI. kerületi Mátyásföldön. Szurmay közelgő 155. születésnapja, illetve a nevét őrző sétányon felállított emlékoszlop felavatásának hetedik évfordulóján tisztelegtek emléke előtt a leszármazottak, az alakulat, az önkormányzat és a helyi hagyományőrzők képviselői.
Különösen fájdalmas búcsú követte a megemlékezést, hiszen azután nem sokkal, kilencvenöt éves korában elhunyt az akkori idők utolsó tanúja, Szurmay Sándor felesége nővérének unokája, Serf Lajosné, Edit néni, aki e sorok írójának több kazettányi történetet mesélt el a családról, „Szurmay bácsiról".

A megemlékezés helyszínét negyed évszázada még az itt működő szovjet Déli Hadseregcsoport legfőbb parancsnoksága uralta. Az egykori katonai épületektől ‒ immár az önkormányzat által felújított-megújított közösségi épületektől ‒ nem messze, a Diósy Lajos utcában ma is áll Szurmay Sándor magyar királyi százados és felesége, Szenóner Erna építtette nyaraló, melynek átadására 1898 júniusában került sor. Mátyásföld hajdani illusztris személyiségének nyaralója Budapest ostroma után a szovjet katonák átjáróháza lett, majd 1952-ben az állam tette rá a kezét.
Az akkori Teleky utca számos keresztelőt ért meg. Legelőször akkor, amikor a Mátyásföldi Nyaralótulajdonosok Egyesületének 1917. júniusi választmányi ülése „egyhangú határozattal és lelkesedéssel a Teleky-utczát Szurmay-utczának nevezte el. Ezen határozattal a választmány azt a mélységes hálát és szeretetet óhajtja jelezni, mellyel telepünk legillusztrisabb tagjának, az Uzsoki hősnek tartozik."

Alighanem a Rákosszentmihályon megjelenő Rákos Vidéke írt legtalálóbban az új honvédelmi miniszterről: „…hadvezér és tekintély csak ritkán akad. Ehhez egyéni rátermettség, évek komoly tanulmánya, férfiúi erények, lelki bátorság szükséges, s aki ezekkel az előnyökkel ül bele a miniszteri bársonyszékbe, annak az új állásnak tartalmat, becset ad. Szurmayt, az uzsoki hőst, nem a miniszterség emelte fel, hanem az ő egyénisége és múltja tette értékessé a miniszteri állást."

A Magyar Nemzet a villából tudósítva írta: „Velem szemben ül cigarettázva, simára borotvált arccal, kék szeméből melegséget árasztva a 82 éves, kora ellenére örökifjú vitéz uzsoki báró Szurmay Sándor nyugalmazott vezérezredes, és beszél életéről:
Doktoromon kívül vigyáz rám az én istenáldotta három drága zsandárom. A feleségem, Erna, meg a két leányom, Blanka és Edit. Ha naponta háromnegyed hétkor kelek is, ők este kilenckor az ágyba parancsolnak. Leveleimet különben Blanka leányom kopogtatja le, s ahogy postámat elintézem, megyek a kertembe a virágaimat gondozni és dajkálom az éneklő madaraimat, főként a cinkéket és félórácskát sétálok."

1942 novembere volt akkor. Az idill hamarosan elmúlt. A szeretett feleség egy esztendő múlva meghalt. Hazánk rövidesen a történelem újabb ádáz háborújának hadszínterévé vált. A szovjet-orosz csapatok a fővárost már elfoglalták, amikor a belvárosi Apponyi tér 1. szám alatti ház második emeletén, 1945. március 26-án a halálosan beteg tábornok szíve megszűnt dobogni.

A legnagyobb titokban megtartott temetésére két nap múlva, március 28-án, a Kerepesi út melletti (Fiumei úti) temetőben, a 48/56- sziget-3jelzésű parcellában lévő családi kriptában került sor. A sírbolt alatt nyugszik szeretett felesége, Szenóner Ernesztina. Itt alussza örök álmát lánya, báró Szurmay Edit és férje, vitéz udvardi kossuthi Kossuth Ferenc, mellettük másik lánya, báró Szurmay Blanka és férjei, vitéz Szentkeresztesy (Reisner) Henrik repülőezredes és Stomm Marcel posztumusz vezérezredes.