Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

V4-es repülésbiztonsági tanácskozást tartottak Budapesten

Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2020. február 28. 9:35

A V4 Légierők Repülésbiztonsági ülését tartották február 24-27. között Budapesten, a Hadik Hotelben. A tagországok közös eszmecseréjén a repülésbiztonsági szakemberek az államaikat érintő közös kérdéseket és tapasztalatokat tárgyalták.

1596076549

A Honvédelmi Minisztérium Közigazgatási Államtitkári Titkárság Állami Légiközlekedési Balesetvizsgáló Osztály szervezésében megvalósuló tanácskozás fő témája a modern repülésbiztonsági kultúra hatékony megvalósításának módja, valamint az új légijárművek rendszerbeállításának és üzemeltetésének szakmai tapasztalatinak megosztása volt. Somogyi Zoltán ezredes, osztályvezető elmondta: a háromnapos tanácskozás kiváló lehetőség a közös tapasztalatok megtárgyalására. A tagországok repülésbiztonsági és légi közlekedésbiztonsági vezetői és szakemberei között meglévő szoros kapcsolat ápolása mellett, gyakorlati kérdésekben is segítséget tudnak nyújtani egymásnak a szakterületüket érintő kérdésekben. Ezek a tapasztalatcserék azért is kiemelt fontosságúak, mert a sikeres és hatékony repülésbiztonság közös ügyünk, tette hozzá az ezredes.

1596076550

A V4 tagországai, már harmadszor gyűltek össze tanácskozni. A lengyel, a szlovák és a cseh delegáció mellett a magyar részről az Állami Légiközlekedési Balesetvizsgáló Osztály állománya mellett jelen voltak az Állami Légügyi Főosztály Katonai Légiügyi Hatóság szakemberei, valamint a MHP Repülésbiztonsági Főnökség képviselői. Meghívott előadóként az ülésen részt vesz dr. Szabó Sándor András orvos ezredes, a Magyar Honvédség repülő főszakorvosa, aki előadásában a humán faktor szerepéről értekezett és beszámolt az új kutatási módszerekről, eredményekről, amik fontos részét képezik a repülésbiztonsági kérdéseknek.

1596076550