Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös célok és honvédelmi sportok a Debreceni Egyetemen

Szöveg: Honvédelmi Sportszövetség | Fotó: unideb.hu |  2020. február 28. 10:10

Együttműködési megállapodást írt alá dr. Simicskó István kormánybiztos, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke és prof. dr. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora.

1596076551

„A Honvédelmi Sportszövetség (HS) egy pontosan vállalt vízióval rendelkezik, különleges pillanat mikor ezen célok érdekében az ország legnagyobb egyetemével köthetünk megállapodást" – mondta el köszöntőjében dr. Simicskó István. A Honvédelmi Sportszövetség a magyar értékek, a kultúra megőrzésén dolgozik, mellyel elődjeinknek, gyermekeinknek, hazánknak egyaránt tartozunk. A HS küldetése, hogy a globalizált világ közepette is olyan alapot erősítsen, mellyel állhatunk a kihívások elé.

A Honvédelmi Sportszövetség elnöke arról is szólt, hogy kulcsfontosságú feladat a nevelés, az egészséges hazaszeretet, mely alapja, feltétele, a szülőföldért, a nemzeti közösségért tett áldozatvállalásnak.  Missziós feladatunk és közös érdekünk a fiatalok haza iránti elkötelezettségét segíteni, a haza védelme nemzeti ügy. Dr. Simicskó István köszöntőjében említette, hogy az áhított ép test, ép lélek és szellem műveléséért tenni, dolgozni kell. Ezen célokat szolgálja a Debreceni Egyetemmel kötött együttműködés, a három ütemben sorra kerülő létesítményfejlesztés és a Honvédelmi Sportszövetség valamennyi programja.

A HS elnöke azt is elmondta, a haza védelmének, biztonságának alappillére – a Magyar Honvédség és a NATO mellett – az állampolgárok áldozatvállalása. A közös munka arról is szól, hogy ez utóbbi erősödjék, melynek feltétele, hogy gyermekeink legyenek tudatában nemzeti értékeinknek, érzelmileg becsüljék azt, majd alkotó, tevékeny vállalással gyarapítsák mindezt. Dr. Simicskó István az aktív életmód és honvédelmi sportok ügyében ismertette, az együttműködési megállapodás része, hogy az egyetem hallgatóinak minimum 25 százaléka kapcsolatba kerüljön, megismerkedjen a honvédelmi sportokkal.

1596076552

Dr. Szilvássy Zoltán, az egyetem rektora köszöntőjében elmondta, különleges szerepe, aspektusa van az élethosszig tartó rendszeres mozgásnak, mikor a szellem és a test harmóniája, fejlődése együtt teljesedhet ki. A Debreceni Egyetem a legszélesebb képzési spektrummal rendelkezik hazánkban és multidiszciplináris értékeit szívesen ajánlja fel a HS által vállalt célok eléréséhez. Az egyetem rektora elmondta: nagy örömmel vállalták az együttműködést, mely bizonyosan sok hallgató, sportoló javára válik.

A Magyar Rektori Konferencia Honvédelmi Képzési Munkacsoportjának ülésén részt vett többek között: prof. dr. Borbély Attila, a Honvédelmi Sportszövetség alelnöke, Visi Tibor ezredes, a Magyar Rektori Konferencia Honvédelmi Képzési Munkacsoportjának elnöke, prof. dr. Jávor András, a Debreceni Atlétikai Club elnöke, főtanácsadó, prof. dr. Bács Zoltán kancellár, dr. habil. Balogh László egyetemi docens, igazgató, Gyöngyösi Károly rendőr ezredes, a Debreceni Honvéd Sportegyesület elnöke, Pető László, a Debreceni Lövészsuli Sportegyesület elnöke, korábbi világbajnok és dr. Székely Mózes, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára.

A Debreceni Egyetem Karácsony Sándor termében rendezett ülésen sor került: a Debreceni Egyetem Sporttevékenységének részletes bemutatására, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség és a Honvédelmi Sportszövetség tájékoztatójára „A szabadidősport helyzete az egyetemeken" címmel. A munkacsoport tárgyalta a Honvédelmi alapismeretek tantárgy bevezetésének tapasztalatait, majd látogatást tettek az egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetében és a Sportgazdasági- és Menedzsment Intézetben.

1596076551