Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Vár a vár” – A Solymári vár

Szöveg: Lőrincz Krisztina |  2015. június 28. 15:43

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Kulturális és Rekreációs Igazgatóságának Kulturális Alosztálya szervezésében meghirdetett „Vár a vár” túrasorozat harmadik, és egyben az idei első félévének befejező túrájához érkezett június harmadik szombatján. Ez alkalommal a célállomás a Mátyás-dombon álló solymári vár, más néven a Szarkavár volt.

Közel ötvenen vágtak neki a több mint 10 kilométeres túraútvonalunknak. A Honvéd Kulturális Központ elől indulva, mintegy negyven perc elteltével érkeztek meg a túra kiinduló pontját jelentő Hidegkúti út végére, itt még többen csatlakoztak a csapathoz.
A Hidegkúti út végén található az erdőbe vezető turistaút. Egy rövid lejtőt követően máris a Paprikás-patak árnyas völgyében folytatódott a túra. Az Alsó-Jegenye-völgyben futó patak egyik legnagyobb vízesése után a Rózsika-forráshoz ért a csapat. Sajnos a vize nem iható.

1595996467

Tovább haladva a Kálvária-hegyen lévő kilátóhoz érkeztek meg a túrázók. A Golgota-keresztektől csodálatos panorámát nyújt a Pilis és a Budai-hegy koszorúzta Solymári-medence. Komócsin József, a HASE túraszakosztály túravezetőjének a helyismereti tájékoztatójából kiderült, hogy a ma is látható kálvária 1999-ben készült, de már korábban is itt volt a keresztút. Solymár első kálváriáját a XIX. században építették fel a Szél-hegyen. A történelmi idők során ez részben elpusztult. Így az elhanyagolt kálvárián 1999-ben szentelték fel a régi hagyományokat követő keresztút stációit.

A túra innen a Mátyás-dombon lévő Solymári várig folytatódott. A solymári vár, más néven Szarkavár, egy középkori, XIV. századi eredetű kővár volt, mely a török harcok során semmisült meg, maradék köveit pedig a XVIII. század folyamán elhordták. Így a vár teljes egészében már nem látható, méretére a körülöttünk elhelyezkedő várfal maradványok utalnak csupán. Igazán csak a XX. században kezdték el kutatni a lapos dombtetőt, majd az 1990-es évek végétől folytatódott a tényleges feltárás. A következő évtizedben rekonstruálták a falakat, megépítették a jelenleg kilátótoronyként funkcionáló Öregtornyot, és a várkaput. A toronyból fantasztikus körpanoráma nyílik a környező budai hegyekre, érdemes megtekinteni.

1595996467

Fotó: Veres Zoltán