Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Visegrádra látogattak

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. augusztus 31. 14:38

Jó hangulatú, tartalmas napot tudhat maga mögött az a közel négyszáz utas, akik az utolsó nyári vasárnapot a Budapest Helyőrség Szociális Alapítvány szervezésében megrendezett, immár hagyományos visegrádi hajókiránduláson töltötte.

1596038137

A Magyar Honvédség számos alakulatától, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt-től és a Budapestre akkreditált katonai attasétestülettől érkezett résztvevőkön kívül családostul jelen volt az a tíz fő is, akiket, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa, illetve az alapítvány által patronált, MH Egészségügyi Központ 3. számú telephely vezetése javaslatára az alapítvány látott vendégül, kiemelkedő teljesítményük elismeréseként.

1596038137

A program a Salamon-torony mellett kezdődött, ahol a színvonalas lovagi torna bemutatón túl a vállalkozó kedvűek csapatokba szerveződve mérhették össze tudásukat a középkori fegyverek használatában, a Szent György Lovagrend által celebrált lovagi hétpróbán.
A kirándulás résztvevői ezt követően a Fellegvárba látogattak.

1596038137

A fővárosban élő rászoruló, nyugállományú, szolgálati járadékos vagy kritikus élethelyzetben lévő aktív tisztek, altisztek, honvédségi alkalmazottak, illetve özvegyeik, árváik, valamint a krónikus betegségben szenvedők támogatását végző, 24 éve alapított Budapest Helyőrség Szociális Alapítvány következő rendezvénye – az idősek világnapja alkalmából – egy ingyenes jótékonysági koncert lesz szeptember 29-én, 19 órától, a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központban.

1596038137

Fotó: Budapest Helyőrség Szociális Alapítvány