Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Visszaszerezzük a honvédség becsületét

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2013. március 19. 23:10

Köszönetet mondott a győri katonáknak a katasztrofális hóhelyzet felszámolásában nyújtott, rendkívüli helytállásukért az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél tett csapatlátogatásán Hende Csaba honvédelmi miniszter március 19-én.

Hende Csaba az alakulat katonái előtt megtartott beszédében kitért azokra az „ésszerűtlen" intézkedésekre, amelyek korábban a honvédelem szakterületén történtek. Kiemelte, sok idő kell ahhoz, hogy a haderő „képzeletbeli háza újra felépüljön, de még akkor sem lesz minden teljesen kész".

A tárcavezető tájékoztatott arról, hogy 2013-ban hétmilliárd forinttal nő a haderő költségvetése, amelyből az idén is biztonsági tartalékot képeznek, amit ott használnak majd fel, ahol a „legnagyobb szükség lesz rá".

1595951127

Beszédében a miniszter kiemelte annak fontosságát, hogy a katonák szakmai tudása a rendszerből való kiválás után is megmaradjon a közszolgálati szférában, utalva az új, személyre szabott katonai életpályamodell fontosságára. Hozzátette: a rendszerből való kiválás esetén a kormány minden katonának garantálja azt, hogy el tud helyezkedni a közszférában.

A lakhatás kérdésével kapcsolatban a honvédelmi miniszter úgy fogalmazott: a szolgálati lakások építése helyett a jelen körülmények között „sokkal ésszerűbb és rugalmasabb megoldást", a lakhatási támogatást fogják preferálni.

1595951127

Hende Csaba elmondta azt is: a Mátraházán található honvédségi üdülő a jövőben csapatpihenőként működik tovább.

A tárcavezető beszélt a KatonaSuli-program és a nemrégiben útjára indított Honvédelmi Kötelék program fontosságáról is, amely, mint mondta, reményei szerint még jobban „bevonja majd az ifjúságot a haderő munkájába, életébe".

1595951128

„Jó úton járunk, hogy visszaszerezzük a honvédség becsületét, és ebben az olyan rendkívüli teljesítmény, mint a hétvégi hóhelyzetben vagy a vörösiszap-katasztrófában történt helytállás, sokat segít" – zárta beszédét Hende Csaba.

A honvédelmi tárca vezetőjét katonai tiszteletadással fogadták a laktanyában, majd Kovács Ferenc mérnök ezredes, az alakulat parancsnoka tájékoztatta Hende Csabát a legaktuálisabb kérdésekről. Csapatlátogatása végén a miniszter szűk körben beszélgetett a katonákkal.

1595951128

Fotó: a szerző felvételei