Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Merényletsorozat Nigériában

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 19. 22:03

Legkevesebb 25 halálos áldozatot követelt az a merényletsorozat, amelyet ismeretlen tettesek hajtottak végre március 18-án, hétfőn az észak-nigériai Kano városában.

Hírügynökségi jelentések szerint a város egyik buszparkolójában öt nagy erejű robbanás történt. A robbanószerkezetek több autóbuszban súlyos károkat okoztak és legkevesebb 25 embert megöltek.

A merényletsorozatra abban a városrészben került sor, ahol elsősorban az ország déli részéből érkezett keresztények laknak.

Nigéria többnyire muzulmánok lakta északi, illetve északkeleti része a Boko Haram iszlamista terrorszervezet működési területe, és a szervezet ebben az országrészben különböző terrortámadásokkal egy önálló iszlám állam megteremtéséért harcol.

A Boko Haram támadásai az elmúlt években elsősorban a lakosság mintegy felét kitevő keresztények, illetve a rendőrség ellen irányultak.

A terrorszervezet – amely 2010 óta több mint 1400 ember haláláért tehető felelősé – a közelmúltban több keresztény templom ellen hajtott végre pokolgépes merényleteket.

A hétfői merényletsorozat elkövetéséért egyelőre még senki nem vállalta a felelősséget, a hatóságok azonban ezúttal is a Boko Haram szervezetet gyanítják a robbantások mögött.