Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A világ ötödik legnagyobb fegyverexportőre lett Kína

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. március 19. 20:50

Kína az elmúlt öt évben megkétszerezte fegyverexportjának volumenét, az ázsiai óriás immár a világ ötödik legnagyobb fegyverexportőre – áll a stockholmi SIPRI kutatóintézet március 18-án, hétfőn megjelent jelentésében.

A 2012-es adatok szerint Kínát sorrendben már csak az Egyesült Államok, Oroszország, Németország és Franciaország előzi meg a világ legnagyobb fegyverexportőreinek rangsorában.

Peking 2008 elejétől 2012 végéig a megelőző öt évhez képest 162 százalékkal növelte fegyverexportját.

A kínai fegyverek egyik legnagyobb vásárlója Pakisztán.

Kína ezzel kettőről öt százalékra növelte részesedését a globális fegyverpiacon, igaz, még így is jócskán elmarad az Egyesült Államok (30 százalékos részesedés) és Oroszország (26 százalék) mögött.

Németország a világ harmadik legnagyobb fegyverexportőre, részesedése hét százalék. Érdekesség, hogy a német fegyverek legnagyobb vásárlója az államcsődtől fenyegetett Görögország volt, mögötte Dél-Korea és Törökország következett.

A fegyverkereskedelem volumene 17 százalékkal nőtt az elmúlt öt évben a világon. Noha az európai országok visszafogták beszerzéseiket – az öreg kontinensen átlagosan 20 százalékkal csökkentek a hadiipari kiadások -, Ázsiában viszont ellentétes tendencia érvényesült: ottani országok vásárolták meg a világon eladott összes fegyver csaknem felét (47 százalékát).

Címkékhadiipar