Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Visszatekintettek

Szöveg: Kun-Orosz Adrienn | Fotó: a szerző |  2019. december 18. 18:47

December 16-án tartották az idei év utolsó állománygyűlését a Petőfi laktanyában.

1596073913

Az MH BHD évzáró állománygyűlése – a hagyománynak megfelelően – adventi hangulatban kezdődött. Az esemény az öröm gyertyájának meggyújtása után Takács Tamás ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség lelkészi kar vezetőjének beszédével kezdődött, amelyet Máté Sándor alezredes, a Protestáns Tábori Püspökség püspöki titkárának szavai követtek.

1596073913

Baráth Ernő dandártábornok évzáró beszédében a 2019-es év eseményeinek fotóival a háttérben emlékezett az elmúlt évre. Baráth dandártábornok elmondta: „A karácsonynak üzenete van. Előre kívánom, hogy a legfontosabb adasson meg mindenkinek: hogy a családjával, barátaival minőségi időt tudjon eltölteni, hiszen a szeretet és az együvé tartozás érzése teszi boldoggá az embereket. Sajnos nehéz ezt megélni, mert egész életünkben rohanunk és észre sem vesszük, hogy ezek fontosak."

Ezt követően parancsok ismertetésére és elismerések átadására került sor. A dandár év katonái mellett elismerést vehettek át az év sportolói, illetve a Honvéd Kadét Program kiemelkedő munkát teljesítő diákjai is.

1596073913