Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Záróra – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. október 14. 14:30

Száz esztendővel ezelőtt, 1918. november 11-én – több mint négy éven át tartó öldöklést követően – Németország kapitulációjával véget ért az első világháború.

1599194640
A nyugati hadszíntéren 1918. szeptember végén indított nagyszabású szövetséges offenzíva lendülete, illetve az ezzel egy időben a Balkánon bekövetkezett bolgár kapituláció minden korábbinál világosabban jelezte, hogy küszöbön áll a központi hatalmak veresége. Az egyre súlyosabbá váló helyzetben a német politikai és katonai vezetés is érezte ezt, s úgy döntöttek: fegyverszünetet és békét kérnek, mielőtt a hadsereg teljesen megsemmisül. A kapituláció gondolatát azonban elutasították. A tárgyalásos rendezéshez az Egyesült Államokkal próbáltak kapcsolatot teremteni, hiszen a szövetségesek közül leginkább a tengerentúli hatalom ragaszkodott az európai egyensúly fenntartásához, ráadásul közvetlen ütközései nem voltak a német érdekekkel.

Amerikai közvetítéssel

A békét kérő koncepció összekapcsolódott a kormány átalakításával; egy olyan kabinet került hatalomra, amely nagy eséllyel nyerheti meg Woodrow Wilson amerikai elnököt a közvetítésre, emellett a németországi belső feszültségeket is enyhítheti. Ennek jegyében Georg von Hertling kancellár helyébe 1918. október 3-án Max von Baden lépett. Másnap a német, az osztrák–magyar és a török kormány külön-külön fordult jegyzékben az Egyesült Államok első emberéhez; ebben jelezték, hogy elfogadják az elnök 1918. január 8-án meghirdetett, 14 pontból álló békejavaslatát, vagyis a wilsoni elveket, egyben azonnali fegyverszünetet és béketárgyalásokat kértek. A válaszjegyzék október 8-án érkezett, de csak a németeknek. Ebben Robert Lansing külügyminiszter azt írta, hogy amíg a császári haderő az Egyesült Államokkal szövetséges országok területein áll, az elnök nem érzi feljogosítva magát a közvetítőszerep betöltésére. Október 12-én a német kormány jelezte: készek a szóban forgó területek kiürítésére.

További részletek a Magyar Honvéd magazin október 12-én megjelent számában!