Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zenés visszaemlékezés az első világháborúra

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. november 3. 17:59

Ferenc Jóska fújatja a trombitát címmel nagyszabású zenés műsort szervez a székesfehérvári HírBeleBumm Szociális Szövetkezet és együttműködő partnere, a Kákics zenekar.

A program a különböző hadszíntereken született katonadalokra épül. Időrendi sorrendben járja körül a világháború fontosabb eseményeit. Eközben korabeli feljegyzésekből, levelekből olvasnak fel a zenekar tagjai. A még hatásosabb élmény érdekében projektorral családi fényképekből, saját gyűjteményekből vetítenek katonákról, bajtársakról. A dalok szövegei is erősek: az élet és halál közt lebegő ember reményvesztettségét, néhol reményét is tükrözik.

A történelem dalokban tetten érhető mozzanatait P. Simon István író, történész segítségével azonosították a program szervezői.
A dalok kezdetben bizakodóak, energikusak, aztán a körülmények romlásával válnak fokozatosan elégikussá.

A zenés műsor tizenhat helyszínen mutatkozik be. A Kákics zenekar 2014 októberétől a tervek szerint Magyarországon ellátogat Budapestre, Székesfehérvárra, Tapolcára, Pécsre, Veszprémbe, Vasvárra, Zalaegerszegre, Nagykanizsára, Gyöngyösre, Siófokra, Tamásiba, Debrecenbe. Erdélyben pedig Bánffyhunyadon, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön vendégszerepelnek zenés történelmi visszatekintésükkel.