Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Zsineg, drót és gyufa – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. április 5. 11:32

A jó műszaki katona kreatív, precíz, elhivatott, jól képzett és azonosulni tud a feladattal – a vérbeli műszaki tiszteknél pedig mindig akad többek között zsineg, drót, gyufa, papír és ceruza.

1595990746
A közelmúltban volt olyan gyakorlat, amelynek során az MH 5. Bocskai István Lövészdandár alárendeltségében működő művelettámogató műszaki zászlóalj katonái összesen két és fél kilométernyi, kétszer háromsávos autópálya-szakasz építéséhez szükséges földmunkát végeztek el. Már csak ezért is érdemes bővebben foglalkoznunk ezzel a speciális, közel 200 fős zászlóaljjal, amelyet 2007. március elsején, az egykori 37/4. Török Ignác Műszaki-Építő Zászlóalj bázisán, és annak jogutód szervezeteként alapítottak meg Hódmezővásárhely helyőrségben.

A zászlóalj felépítését tekintve két műszaki századból áll. Ezek közül az egyik században találjuk a Magyar Honvédség zászlóalj-harccsoportjaihoz (ZHCS) tartozó műszaki modulszakaszokat. Minden egyes szakaszt három (a ZHCS-k alapjait képező) lövészzászlóaljhoz (3., 39. és 62.) rendeltek – természetesen műszaki támogató funkcióban, de erre majd később visszatérünk. A második század két részre tagozódik: az egyik a műszaki szakasz (műszaki felderítő- és utászalegységgel), a másik pedig a mozgástámogató technikai raj – közepes és nehéz földmunkagépekkel felszerelve.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin április 10-én, pénteken megjelenő számában!)