Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazánkba látogatott a török légierő parancsnoka

Szöveg: HVK VKI | Fotó: Szabó Lajos zászlós, Tóth Róbert főhadnagy |  2023. szeptember 15. 14:25

Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese meghívására szeptember 10-12. között delegáció élén hazánkba látogatott Ziya Cemal Kadioğlu vezérezredes, a török légierő parancsnoka.

LALA3684

Szeptember 11-én a delegációt katonai tiszteletadással fogadták a Hősök Terén, ezt követően a török vendég Kajári Ferenc vezérőrnaggyal, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettesével udvariassági látogatás keretében megbeszélést folytatott a két ország közötti katonai együttműködési lehetőségekről, az orosz-ukrán háború okozta biztonsági kihívásokról és az azokra adandó lehetséges válaszokról. Az udvariassági látogatást követően plenáris ülés keretében a török fél tájékoztatást kapott a Magyar Honvédség haderő modernizációjának folyamatáról.

Dr. Böröndi Gábor vezérezredes szeptember 12-én fogadta udvariassági látogatáson Ziya Cemal Kadioğlu vezérezredest, ahol a Honvéd Vezérkar főnöke személyesen mondott köszönetet a katonai együttműködés területén nyújtott török támogatásért, kiemelten a „fokozott éberségi tevékenységet végző” (enhanced Vigilance Activity Battlegroup) eVA BG HUN harccsoporthoz történő török hozzájárulásért.

LALA3710v

A török légierő parancsnoka programját az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál tett szakmai látogatással zárta, ahol Gróf Gergely ezredes, dandárparancsnok ismertette röviden az alakulat felépítését, feladatrendszerét, valamint jövőbeli szerepvállalásait. Ezt követően dr. Koller József dandártábornokkal, a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság megbízott parancsnokával szakmai kérdések megvitatására, valamint a török és a magyar légierő kapcsolatának elmélyítésére és szakmai együttműködésére való közös törekvések meghatározására került sor.

Ziya Cemal Kadioğlu vezérezredes látogatása során a török és magyar nép között fennálló szoros történelmi és kulturális kapcsolatot hangsúlyozta, amely a közös tiszteleten, barátságon és együttműködésen alapul.