Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazánkban a Frecce Tricolori

Szöveg: Révész Renáta |  2008. augusztus 15. 8:03

Budapesti rezidenciáján fogadta az Olasz Köztársaság véderő attaséja, Michele Fasciano ezredes a méltán világhírő Frecce Tricolori 16 fős legénységét csütörtök este. A repülés szerelmesei előtt jól ismert csapat produkciója a hétvégén megrendezésre kerülő kecskeméti Nemzetközi Repülőnap- és Haditechnikai Bemutató egyik fő látványosságának ígérkezik.

A csütörtök este megtartott fogadáson képviseltette magát a magyar katonai vezetés is. Jelen volt – többek közt –  Tömböl László altábornagy az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka, illetve Dr. Gömbös János miniszteri megbízott.

A meghívott vendégek közt volt az Olasz Köztársaság magyarországi nagykövete, Paolo Guido Spinelli is, aki szintén személyesen rázott kezet a méltán elismert pilótákkal.
A Frecce Tricolori név nem ismeretlen a repülőzés szerelmesei körében, sőt! A csapat világhírnevet vívott ki magával látványos légi bemutatóival, amelyet a világ számos pontján megcsodálhattak az érdeklődők.

Magyarországon sem először járnak: három évvel ezelőtt már a kecskeméti Repülőnapon is bemutatták tudásukat, és idén is vállalták a szereplést, amely a gazdag program egyik csúcspontjának ígérkezik.

fotó: Tóth László

1595879139