Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazatérnek a japán hadihajók

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2010. január 15. 10:13

Japán kivonja hadihajóit az Arab-tenger térségéből, és befejezi az Afganisztánban szolgálatot teljesítő nemzetközi koalíciós erők logisztikai támogatását – közölte pénteken Kitazava Tosimi nemzetvédelmi miniszter. Kitazava parancsot adott a japán hadihajók hazatérésére.

A katonai akcióban való közreműködésről szóló törvény hatálya péntek éjfélkor jár le. A jogszabálynak megfelelően a japán hadihajók ingyen töltötték fel üzemanyaggal és ivóvízzel a tálibok és az al-Kaida terrorhálózat elleni hadműveletekben részt vevő koalíciós erők hajóit és helikoptereit.

A japán nemzetvédelmi minisztérium előzetes becslése szerint Japán összesen mintegy 510 ezer kiloliter üzemanyaggal töltötte fel nyolc ország – elsősorban az Egyesült Államok és Pakisztán – hadihajóit, 268 millió dollárt költött erre, illetve mintegy 11 ezer tonna vízzel látta el őket. A helikopterek 1200 kiloliter üzemanyagot kaptak ingyen.

A logisztikai támogatás befejezéséről a tavaly szeptemberben hatalomra került Hatojama Jukio kormánya hozott döntést. Tokió ezentúl kizárólag nem katonai támogatás nyújt Afganisztánnak, egyebek mellett a mezőgazdasági talpra állításával, és egykori tálib fegyveresek átképzésével, polgári életbe való visszatérésével kíván foglalkozni, s erre ötmilliárd dollárt kíván fordítani.