Házhoz jött a háború

A magyar politikai és katonai vezetők többsége egészen 1944 augusztusának közepéig úgy hitte, hogy az ország nem válik hadszíntérré. Az 1. magyar hadsereg ekkor még tartotta állásait a Kárpátok északkeleti részén, annak déli, azaz erdélyi szakaszától pedig még távol járt a front. A határ és a szovjetek között ráadásul ott állt a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport (szeptember 24-től Dél Hadseregcsoport), valamint a román haderő tekintélyes része.

1944. augusztus 23-án azonban merőben új helyzet állt elő. Ezen a napon ugyanis Románia kapitulált a Vörös Hadsereg előtt, majd nem sokkal később korábbi szövetségeseire támadt. A németek ezzel egy csapásra elvesztették a román olajmezőket, míg a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport szinte teljesen megsemmisült. A sztálingrádinál is nagyobb katasztrófa volt ez a Harmadik Birodalom számára, de itthon szintén okkal kezdhetett el aggódni a kormány, illetve a honvédség vezetése, hiszen a szovjetek – egészen pontosan a 2. Ukrán Front egységei – a román pálfordulást követően napokon belül a korabeli (1941-ben kijelölt, tehát a maival korántsem azonos) magyar–román határon termettek, sőt 1944. augusztus 26-án az Úz völgyében át is lépték azt, miközben a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport maradványai Magyarországra hátráltak. Az akkori határokon belül a székelyföldi Úzvölgy-telep volt az első magyar település, amely a Vörös Hadsereg kezére került.

További részletek a Magyar Honvéd magazin szeptember 13-án, pénteken megjelenő számában!