Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Házkutatás egy osztrák haditechnikai cégnél

Szöveg: honvedelem.hu/MTI |  2010. február 24. 11:34

Házkutatást tartottak a Steyr osztrák haditechnikai vállalatnál a múlt héten felmerült csehországi korrupciós gyanúval összefüggésben – jelentette szerdán az osztrák sajtó. „Az összes vádat gyorsan tisztázni akarjuk, a Steyr teljes közreműködése mellett” – mondta Friedrich König, a hivatal munkatársa. Az ügyészség hivatalból indított eljárást.

A Steyrnél – teljes nevén Steyr-Daimler-Puch Különleges Járművek (SSF) – nem nyilatkoztak az osztrák lap megkeresésére.

A Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap múlt pénteki cikke szerint állítólag több millió koronás „jutalmat" kaptak a cseh politikai pártok azért, hogy a prágai védelmi tárca korábban 107 harcjárművet vett az SSF-től 14,4 milliárd koronáért (csaknem 150 milliárd forintért). A lap a cég két volt vezetőjével, Wolfgang Habitz-cal és Herwig Jedlaucnikkal folytatott beszélgetésekről titokban készített hangfelvételekre hivatkozott.

A Kurierban közölt részletek szerint Jedlaucnik azt mondta a magát üzletembernek kiadó cseh riporternek, hogy már az üzlet előkészítő szakaszában, 2001-ben számoltak költségként a megbízási összeg két-három százalékával, ami aztán „az összes cseh párthoz" folyt.

A felvételek tartalmának nyilvánosságra kerülésére reagálva, a két férfi azt állította: átlátták a riporterek szándékát, s ezért „megtréfálták" őket, s azt mondták nekik, amit hallani akartak.

A cseh lap szerint az ügyben érintett lehet Stanislav Gross volt szociáldemokrata kormányfő és pártelnök, Karl Kühnl volt jobboldali védelmi miniszter, illetve Martin Barták jelenlegi védelmi miniszter, aki a polgári demokraták képviselője.

1595897447
 

A harcjárművek vásárlása 2003-tól 2009-ig húzódott Csehországban. A cseh kormány 2007. december elején felmondta a Steyrrel a korábbi szerződést 199 Pandur páncélozott harcjármű vételére, mert az osztrákok nem teljesítették a megállapodás feltételeit. A cseh kormány később 107-re csökkentette a járművek számát. A harcjárműveket 2012-ig kell szállítani. Eredetileg több mint 23 milliárd korona lett volna az üzlet értéke. A vételi tárgyalások a szociáldemokrata kormány idején kezdődtek, de a szerződést a polgári demokrata kormány idején írták alá. Bár végül Csehország kevesebb harci járművet vett a tervezettnél, a végső ár mintegy 30 százalékkal magasabb az eredeti ajánlatnál.

A Kurier felidézte, hogy először a Steyr vetélytársa, a pályázaton részt vevő finn Patria vállalat vetette fel korrupció gyanúját még 2006-ban, de a cseh hatóságok akkor nem találtak bűncselekményre utaló nyomot. Az SSF jelenlegi tulajdonosa, a General Dynamics amerikai konszern 2003-ban vette át a vállalatot.